Rokon gyalázat és keserv

Fontos könyv, figyelemre méltó gondolatok, a szerzőhöz és a kiadóhoz méltatlan két bakival és ennél kisebb nyelvi szépséghibákkal. Röviden így lehetne összefoglalni annak a minap megjelent Kalligram-kiadványnak a jellemzőit, amely egy terjedelmes, nagy ívű interjút tartalmaz Bugár Bélával, továbbá az MKP elnökének három, elvi jelentőségű beszédét adja közre. Szigeti László nem mikrofonkaró, hanem a beszélgetés témáját, tartalmát jórészt meghatározó partnere a politikusnak, akivel hosszú hónapok óta szinte napi kapcsolatban van. S így természetes, hogy kölcsönösen alakítják egymás véleményét mindazokról a számunkra lényeges közügyekről, amelyek nemzeti kisebbségünk múltját befolyásolták, jelenét és jövőjét formálhatják. Ez a partneri, mondhatni, bizalmas viszony érződik a válaszokon is, amelyek Bugár keresztény és ebből is adódóan toleráns értékrendjét, eddigi politikusi pályafutását és az eltelt csaknem másfél évtized szlovákiai társadalmi jelenségeinek jellemzését villantják fel. Mindezzel együtt pedig több mint nyolc évtizedes kisebbségi létünk tényeit és tanulságait. Az interjúalany elévülhetetlen érdeme, hogy ebben markánsan meghatározza a szlovákiai magyarság szuverén azonosságtudatát, amelynek fundamentuma az egyetemes magyar nemzethez tartozás és a szlovákiai állampolgárság, vagyis a kettős kötődés. Elutasít bármiféle budapesti gyámkodási szándékot, s mindeközben olyan világos jövőképet vázol fel, amelynek lényege: minden tekintetben egyenlő polgárként élni, boldogulni Szlovákiában és az egyre táguló világban. Ehhez pedig rendezni kell idehaza közös dolgainkat — mutat rá a politikus, aki demokratikus államstratégiát szeretne, s ennek részeként a kisebbségek jogállásáról rendelkező alkotmánytörvény mielőbbi elfogadását szorgalmazza. Továbbá a közösségi jogaik hivatalos elismerését. Jelenleg „a szlovák alkotmány elismeri ugyan az országban élő kisebbségeket, de a többségi nemzet kollektív identitását előbbre valónak tartja” — hangsúlyozza a magyar pártelnök, aki szerint ez a tény egyértelműen nemzetállami szemléletet tükröz, vagy legalábbis bizonyos megkülönböztetést. Mindezeket a társadalmi igazságtalanságokat csak úgy lehet megszüntetni, ha az állam nem csak a polgárok egyéni identitásvállalását és jogait tartja tiszteletben, hanem — a gyülekezési és a társulási jog alapján — a kollektív identitásvállalást is — hangsúlyozza Bugár. Ez a köntörfalazás nélküli szókimondás, ezzel együtt pedig a szlovákok, csehek és más nemzetek iránti empátia, továbbá az ezeréves rokon gyalázatunk és keservünk közös orvoslásának igénye fogja össze a könyv gondolati ívét és mélységét. Nem véletlen, hogy a könyvet és szlovák fordítását nagy érdeklődéssel fogadták Pozsonyban, de Budapesten és Prágában is.

Sajnos, két bosszantó hiba vet árnyékot a könyvre. Keresztény értékrendet valló politikus számára különösen zsenánt, ha bíborosi konklávé helyett enklávét mond (16. oldal), s még szomorúbb, hogy ezt a lektor sem vette észre. Miként azt sem, hogy a „vigyázó szemetek Párizsra vessétek” felhívás bizony nem Adytól (89. oldal), hanem éppenséggel Batsányi Jánostól származik. Legújabban néhány magyar nyelvész ugyan már nem tekinti szarvashibának a „médiák” használatát, de ilyen rangos kiadó mégis csak tiszteletben tarthatná azt, hogy már a média is többes szám a latinban.

Szilvássy József