Közélet

Richter két lehetőséget lát a minimálbér emelésére

Pozsony | A munkáltatók azt kérik, hogy a kormány fektesse le azt a mechanizmust, amelynek alapján emelkedne a minimálbér Szlovákiában. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) pénteki gyűlésén bejelentette: tervük az, hogy a minimálbér fokozatosan eléri a nemzetgazdaságban fizetett átlagbér 60 százalékának megfelelő összeget.
TASR

2019. április 27. 10:45

Ján Richter  - TASR-felvétel

Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter hozzátette: a 60%-os arány összhangban áll a nemzetközi munkaügyi szervezet, az Európai Szociális Bizottság ajánlásával.

A tárcavezető szerint ugyanakkor van egy másik megoldási lehetőség is, az ágazati minimálbér bevezetése, amely figyelembe venné az egyes ágazatokban végzett munkák árai közötti, objektív különbségeket. Richter a regionális minimálbér gondolatát elveti. A jövő évi minimálbér összegét nem árulta el a folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva. 

A kormányfő arról is beszélt, hogy a cégek működését befolyásoló törvényeknek mindig év elején kellene érvénybe lépniük, hogy a cégek felkészülhessenek a változásokra. „A kormány szempontjából nem látok problémát ebben. A parlamentnek minden lényegesebb dolgot el kellene fogadnia október végéig, és aztán már csak a költségvetéssel kellene foglalkoznia. Fontos, hogy a képviselőkkel is kommunikáljunk” – véli Richter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Szigorúbb büntetések várnak a sofőrökre

Šefčovič fontos posztot kaphat Brüsszelben

Átadták a Madách-díjat

Érsekújvár kulturális főváros lesz

Žitňanská: A parlament nem teljesítette a kötelességét

Csetneki vízivár, a Bebekek ősi fészke

Legfrissebb galériák
Olvasta már?