Rezník az Új Szónak: Nem vagyok mečiarista

<p>Nyolc évig állt a Szlovák Rádió élén, ahová még 1997-ben, Vladimír Mečiar kormányzása idején került. Aztán két cikluson át az állami hírügynökség, a TASR igazgatója volt, a múlt hónapban pedig a Szlovák Rádió és Televízió élére választotta meg a parlament. Jaroslav Rezníkkel beszélgettünk.</p>

Meglehetősen viharosan folyt a megválasztása a parlamentben, az első hírek alapján túl sok eséllyel nem rendelkezett, majd végül a második fordulóban nagy többséggel megválasztották önt a képviselők. Hogyan látja ön a megválasztását?

Minden jelentkező győzni akart, nyolcunk közül végül engem választottak. Az RTVS igazgatói posztját azért pályáztam meg, mert valójában egész eddigi szakmai életemben a közszolgálatban dolgoztam. 1993-ban kezdtem a Szlovák Rádióban, amikor megnyertem a kassai stúdió igazgatói posztjára kiírt versenypályázatot. Azóta folyamatosan a közszolgálati médiában dolgozom, a Szlovák Rádió után az állami hírügynökségben. A projektemet a közmédiában töltött évek alatt összegyűlt tapasztalatok alapján írtam.

Éppen a közmédiában töltött egyik időszaka kelti önnel szemben a legtöbb ellenérzést: a Szlovák Rádió élére 1997-ben, vagyis a Mečiar-korszakban került. Abban az időszakban a rádió finoman fogalmazva sem volt kiegyensúlyozott, Mečiart támogatta.

A rádió élére 1997-ben érkeztem. A választásokat 1998-ban tartották. Én a rádió élén maradtam egészen 2005-ig. A közrádiók vezérigazgatói közül Európában egyedüliként két teljes megbízatási cikluson keresztül irányítottam a rádiót. Még mindig él az a – szerintem téves – közvélekedés, hogy „mečiarista” vagyok. Hét évig azonban a Dzurinda-kormányok idején irányítottam a rádiót. Akkor már Dzurinda-párti volt a rádió? Irányításom alatt a rádió 1998-tól a legmegbízhatóbb médiává, majd a legmegbízhatóbb intézménnyé vált az országban. Ha egyszer a legmegbízhatóbb intézmény, akkor abba a hírszolgáltatás is beletartozik. Az ilyen fámák, amelyek a rádió beállítottságáról szólnak, szerintem nem a tartalom alapján terjednek, hanem még azon a berögződésen alapulnak, amelyek aszerint osztják fel az embereket, hogy ki kivel jár sörre, és ki nem jár sörre.

Ön szerint a rádió igazgatójaként helyes dolog Mečiarral „sörre járni”?

Én nem jártam sörre Mečiarral, ezt nem tudom miért kérdezi.

Képletesen értem, a hírek szerint ugyanis ön rendszeresen megfordult a HZDS központjában még az 1998-as választások előtt.

A HZDS központjában egyszer jártam, ráadásul a választások után, amikor meghívott Ivan Mjartan (az 1998-as választások előtt a HZDS választási stábjának egyik vezetője volt – szerk. megj.), aki ezt nagyon szerette volna. Ezt már egyszer magyaráztam, ezelőtt 19 évvel, nem látom okát annak, hogy ezt újra megtegyem. Ismétlem, nem jártam oda rendszeresen, csak egyszer voltam ott. És a választások után.

Most azonban újra arról beszélnek, hogy egyfajta politikai egyezség alapján választották meg önt az alapján, hogy mit ígért a pártoknak. Állítólag erről létezik egy írott megállapodás is.

A híreknek és a publicisztikának nem szabad arra épülniük, hogy valahol hallottam, arról beszélnek, a folyosókon arról beszélnek, hogy… Ön látta ezt a megállapodást?

Termesztésen nem, ezért is kérdezek rá önnél.

Én nem tudok semmilyen megállapodásról, semmilyen megállapodás nem létezik. Megírtam egy projektet, ezzel pályáztam, ahogyan a többi hét kollégám is. Ez minden. Harmadszor pályáztam, most sikerült. Nincs emögött semmi más.

Tárgyalt a koalíciós vezetőkkel, például Bugár Bélával?

Nem, nem tárgyaltam sem Bugárral, sem Ficóval, de Sulíkkal és Matovičcsal sem.

A teljes beszélgetést az Új Szó holnapi nyomtatott kiadásában olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?