Részt vesz a parlamenti választásokon?

<p>Részt vesz a parlamenti választásokon? Novota János, Lovász Attila, László Béla és Bindics Gábor válaszol.</p>

Novota János, a Rapid Wien futballkapusa:
Természetesen megyek szavazni. Érthető, hogy a Gorilla-ügy miatt az emberek elvesztették bizalmukat a politikusokban, de pont azért kell szavazni, hogy azokra a pártokra adják a voksukat, akikben még megbíznak. Így van lehetőség változtatni.

Lovász Attila, az RTVS magyar adásának igazgatója:
Én is sokáig úgy éreztem, elment a kedvem a szavazástól. Ennek ellenére fontos, kik kerülnek a parlamentbe. Ezért döntöttem úgy, hogy mégis elmegyek. Ez egy belső kompromisszum eredménye, nem arra a pártra fogok szavazni, amelyikre 2010-ben.

László Béla, egyetemi tanár, Nyitra:
Az MKP-ra szavazok, mint 2010-ben. Most különösen fontos, hogy elmenjünk szavazni. Az MKP és a Híd parlamentbe jutása esetén minden idők talán legerősebb parlamenti képviselete lehet a hazai magyarságnak.

Bindics Gábor rendezvényszervező:
A legnagyobb alibizmusnak tartom, ha valaki szidja a rendszert, viszont nem szól bele a közügyekbe, holott lehetősége lenne rá. Ezért mindenképpen elmegyek választani és a Hídra fogok szavazni. (bt, sán, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?