<p>Több százan vettek ma búcsút Burián László esperestől a párkányi öreg temetőben. Az elhunyt végakarata az volt, hogy a gyászszertartáson mellőzzék a világi pompát, így a temetés puritán és nemesen egyszerű volt. </p>
A szertartást Magyar Károly párkányi esperes vezette, búcsúbeszédet Kornélia Slabáková, Párkány alpolgármestere és Szigeti László, az MKP országos alelnöke mondott. A búcsúztatáson a paptársak, a szlovákiai és magyarországi egyházi méltóságok mellett több politikus és közéleti személy is részt vett. Több községből, ahol Laci bácsi szolgált, külön autóbuszjáratot indítottak Párkányba. Értesüléseink szerint húsznál több autóbusszal érkeztek tisztelői, akik közül sokan részt vettek a gyászmisén is. Azok, akik nem jutottak be a szentmisére, a templom előtt állva, esernyővel vagy fedetlen fővel dacolva az időjárással imádkoztak szeretett papjukért.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.