Rendőrökkel a fiatalok radikalizációja ellen

dfdds
Pozsony |

A rendőrök felveszik a harcot a fiatalok radikalizálódása ellen, a prevenciós tisztek az alap- és középiskolákban igyekeznek visszaszorítani a szélsőséges nézetek terjedését.

A rendőrség kezdeményezése a tavalyi Vár utcai homofób terrortámadásra reagál, mely elkövetője egy középiskolás fiatal volt, aki különböző zárt körű platformokon rendszeresen radikális nézeteket hirdetett, majd október 12-én lövöldözni kezdett apja fegyverével Pozsony szívében. Pár napja a Markíza televízió számolt be a hatóságok új projektjéről, amely célja a hasonló tragikus események megelőzése, valamint a fiatalok radikalizálódásának megakadályozása. A szélsőséges álláspontok térhódítása a diákok körében nem új jelenség, a szakértők jó ideje hangsúlyozzák, hogy a fiatalokat gyakran egyszerűbb befolyásolni, s ezáltal könnyű prédának számítanak.

A rendőrség mindez ellen az alap- és középiskolákban kíván fellépni, amelyből közel 3 ezer van összesen. „2023 júniusától a rendőrfőkapitány utasítására létrehozott struktúráink is vannak, amelyek koordinálják a tevékenységet” – nyilatkozta Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese. Hangsúlyozta, a bizalom kiépítése az iskolák és a rendőrség képviselői között hatékonyabb információcseréhez vezet, ami kulcsfontosságú a megelőzés szempontjából.

A kijelölt rendőrtisztek ellenőrzést is végeznek majd az iskolákban. „Készítettünk egy 100 kérdésből álló kérdőívet. A biztonsági auditot nem hozzuk nyilvánosságra, hogy az iskolák ne aggódjanak amiatt, hogy kiderül, melyik áll jobban vagy rosszabbul” – tette hozzá Imre. A kezdeményezés további részleteiért Denisa Bárdyovához, a rendőrség szóvivőjéhez fordultunk, konkrét válaszok helyett azonban meghívót kaptunk Hamran István országos rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatójára, mely keretén belül a rendőrség vezetősége beszámol a projektről.

Az oktatási tárca az etikai kódex módosításával reagált a társadalmi változásokra és a hibrid fenyegetésekre, amely betartása a pedagógusok és iskolai dolgozók számára kötelező. „A diákok védelme érdekében a minisztérium így reagál a biztonsági erők figyelmeztetésére az esetek elszaporodásával kapcsolatban, valamint a minisztériumnak konkrét példái is vannak arra, amikor egy pedagógus bedőlt az álhíreknek és az összeesküvés-elméleteknek” – áll az oktatási tárca közleményében, melyben emlékeztetnek: az etikai kódexnek a legmagasabb emberi értékek, az emberi méltóság és szabadság védelmét kell szolgálnia az oktatás során, az alkotmányában és a szlovák  jogrendben rögzített demokratikus és kulturális elveknek megfelelően.

Azt, hogy gyakran a tanárok is az összeesküvés-elméletek áldozataivá válnak, már számos felmérés igazolta, a koronavírus-járvány idején például a Focus közvélemény-kutató ügynökség által megszólított felső tagozatos tanárok harmada mondta azt, hogy a védőoltással csipet ültetnek az emberbe. Lapunk beszámolt Fehér István, a bátorkeszi alapiskola igazgatójának botrányos kitüntetéséről is, akit az antiszemita és gyűlölködő megnyilvánulásai ellenére díjazott a szlovákiai magyar pedagógustársadalom, majd utólag átértékelte a döntést és visszavonta a kitüntetést.

Az oktatási minisztérium közölte, a kódex módosításában részt vett az Országos Oktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM), az iskolafelügyelet, valamint az önkormányzatok és civil szervezetek képviselői is. „A módosítás célja annak biztosítása, hogy a tanár ne éljen vissza helyzetével a tanulók indoktrinálására, és ne adjon át a tanulóknak ellenőrizetlen információt, illetve ne kérdőjelezze meg a tudományos tényeket. A módosítás célja továbbá annak biztosítása, hogy a tanárok és a szakmai személyzet az iskolán kívül is betartsa az erkölcsös magatartás elveit azokon a helyeken, ahol kapcsolatba kerülhet a diákokkal, beleértve a közösségi oldalakat is” – figyelmeztetett a szaktárca. (ba, Markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?