Rendben találta Forai szerződéseit a képviselői vizsgálat

Pozsony |

<p>Standard feltételek mellett kötött szerződéseket Marcel Forai, az Általános Egészségbiztosító volt vezérigazgatója nagynénje, Anna Sučková cégeivel - jelentette ki a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, Richard Raši (Smer) az állami biztosítóban tartott képviselői vizsgálat után.</p>

Raši a szerződések végösszegében sem lát problémát, elmondása szerint az árak a többi szolgáltató esetében is hasonlóan alakultak. Arról, hogy Forai visszaülhet-e a vezérigazgatói székbe, ahogy azt Viliam Čislák egészségügy-miniszter kilátásba helyezte, Raši annyit mondott, hogy előbb meg kell várni a többi vizsgálat eredményét. "Csak akkor jelenthetjük ki, hogy tényleg mindenrendben volt." Elmondása szerint Čislák ezután dönt majd arról, visszahelyezi-e Forait a posztra. A rokoni kapcsolat nem lehet akadálya annak, hogy valaki az egészségügyben dolgozzon - hangsúlyozta Raši. Ugyanakkor indítványozta az Általános Egészségbiztosító etikai kódexének megváltoztatását. A módosítás értelmében a lehetséges érdekellentétet előre be kellene jelenteni, a szerződéseket pedig oly módon kellene közzétenni, hogy könnyen ellenőrizhető legyen a standard feltételek betartása. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?