Közélet

Remišová: Čižnár sokkal többet tehetett volna az igazságszolgáltatásért

Sokkal többet kellett volna tennie az igazságszolgáltatásért Jaromír Čižnár főügyésznek, akinek hétéves hivatali ideje pénteken ér véget – véli Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért, regionális fejlesztésekért és informatizációért felelős miniszter. Úgy fogalmazott, Čižnár idejében kudarcot vallott az állam az igazságosság és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén.
TASR

2020. július 17. 17:30

Veronika Remišová
- TASR-felvétel

„A Legfőbb Ügyészség az elvárhatónál kevesebbet tett az igazságszolgáltatásért ebben a nehéz időszakban, és óriási problémák voltak az intézményen belül és kívül is” - mondta Remišová, és hozzátette, nagy kihívás az intézmény hitelességének és átláthatóságának visszaállítása, de csak így válhat az igazságszolgáltatás erős oszlopává.

A miniszter leszögezte, a főügyész munkáját két szempontból kell vizsgálni. Az első kérdés, hogyan gyakorolta hatásköreit az ügyészség a korrupció, a szervezett bűnözés és a súlyos gazdasági bűncselekmények elleni küzdelemben. Rámutatott, hogy Čižnár ezen a téren nem volt elég erős, nem vizsgálta szigorúan az egyes eseteket.

Remišová szerint a főügyész kudarcot vallott az ügyészség megtisztításának és átláthatóságának terén is. Nem volt képes megtisztítani a rendszert, szemet hunyt afölött, hogy ügyészek és politikusok hozzátartozói váltak ügyésszé. A választási rendszer gyakran megkérdőjelezhető volt és nem volt egyértelmű. „Nem vizsgálták az ügyészek kötődéseit. Nem vizsgálták következetesen azokat az ügyeket, ahol ügyészek keveredtek gyanúba, gondoljunk csak Dobroslav Trnka esetére" - tette hozzá Remišová.

Jaromír Čižnár főügyész hétéves megbízatása pénteken ér véget. A leköszönő főügyész szeretné közölni Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel, hogyan döntött további tevékenységéről. Čižnár utódját még nem sikerült megtalálnia a parlamentnek.

2013. június 18-án titkos szavazással választotta Čižnárt főügyésszé a parlament 82 képviselője. Ivan Gašparovič akkori köztársasági elnök július 17-én nevezte ki. A Szlovák Köztársaság fennállása óta ő az ország hatodik főügyésze.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
cigi

Februártól jócskán drágul a cigaretta

antigénteszt

Megszüntette mintavételi pontjait a tűzoltóság

Peter Pellegrini

Pellegrini állítja, soha nem kért semmit Jankovskától Kočner érdekében

Szenc

„Szeretnének visszatérni az iskolábaˮ

Richard Raši

Raši: Ha Jankovská beismerő vallomást tett, vállalnia kell a felelősséget

Komárom

Játék az oktatásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.