Rekordszámú szerelvényt indított 2022-ben a vasút, közel 580 ezret

vonat k

Rekordszámú szerelvényt indított 2022-ben a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK), összesen 577 709-et, melyek 37 millió kilométert tettek meg. A társaság annak ellenére ért el rekordot, hogy az IC vonatok a járványügyi korlátozások miatt még egy ideig nem közlekedtek – tájékoztatott a ZSSK.  

A társaság 17 vasúti személykocsit újított fel európai uniós támogatásból, további 16 ebben az évben készül el, Kassa, Eperjes, Zsolna és Bersztercebánya megyében állítják őket forgalomba. A modernizálás összköltsége 32 millió euró.

Szintén uniós pályázatoknak köszönhetően tíz új, klimatizált, 2. osztályú szerelvény áll forgalomba a regionális közlekedésben, ezeken kerékpárokat is lehet szállítani. Ezek a szerelvények valószínűleg szintén a korábban sorolt megyékben közlekednek majd.

A társaság emellett öt zárt szerelvényt, többfunkciós mozdonyt és fogaskerekű szerelvényt is vásárolt tavaly a tátrai vasút számára.

2022-ben folytatódott az érsekújvári, a homonnai és a zólyomi vasúti technikai karbantartó központ kiépítése, a tervek szerint ezek idén befejeződnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?