Reflexiók a Magyarok Szlovákiában (1989—2004) című könyv kapcsán

Lehet profán, prózai, de először a könynvespolcon keresek helyet az új könyvnek, a szintézisnek, mely egy kétkötetesre tervezett vállalkozás első része. Olyan polcon keresem a könyv helyét, amelyen afféle felszínes és éppen ezért következetlen rendszerezési szándékkal a „szlovákiai magyarság problematikája” címszó alá gyűjthető kötetek sorakoznak. Ha már helyet keresek, újra rendszerezni próbálom a könyveket. Tétova, polcos-skatulyás szintézisek születnek, majd felejtődnek el, ahogyan a kisebbségi közéletben komolyabb ügyek esetében is szokás. A Magyarok Szlovákiában (1989—2004) című összefoglaló jelentéssel kapcsolatban ugyanis éppen az az első örömhír, hogy megszületett, mert vannak kontinuitásban gondolkodni képes és tenni akaró, tudó műhelyek, amelyekben elkészülhetett. Rakosgatás, helykeresés közben belelapozok régebbi munkákba. A Vagyunk és leszünk című tanulmánykötetetbe, mert tán ahhoz szegődhetne méltó társul ez az új helyzetjelentés. Hiszen a Kalligram Kiadónál 1993-ban megjelent tanulmánykötet ugyancsak összegzés a szlovákiai magyarság egy időszakáról, a kisebbségi lét 1918 utáni első két évtizedéről. (Mellette ott van a polcon a Magyarok Csehszlovákiában 1918—1938 című, Borsody István szerkesztette tanulmánykötet is, amelyet a Méry Ratio Kiadó 2002-ben jelentetett meg újra.)

A Vagyunk és leszünk utószavában Fazekas József azt írja, a tanulmányok (újbóli) megjelentetése „nem csupán az ideológiai béklyóktól megszabadulni vágyó szlovákiai magyar történetírás és magyarságkutatás számára adhat ösztönzéseket, hanem a csehszlovákiai magyarság 1918—1945 közötti történelmének és társadalmának felidézésével és tanulságainak levonásával az időközben megszűnt Csehszlovákiának Szlovákiába került magyarsága számára is történelmi párhuzamok megvonását teszi lehetővé”. A most kiadott átfogó helyzetkép kezdeményezői számára valahol Borsodyék (majd a Kalligram) lépése is ösztönzést adott. És, persze, azok a szlovák és angol nyelvű, a szlovákiai társadalom állapotáról szóló éves összegző jelentések is például szolgáltak, amelyeknek rendszeres kiadását éppen a Hunčík Péter nevével fémjelzett Márai Sándor Alapítvány indította el egy évtizeddel ezelőtt.

Reménytelen vállalkozás egy ismertetőben kivonatolni a könyvet, itt most csak a tartalom jelezhető röviden. A szerkesztők előszava után a rendszerváltás időszakát, a szlovákiai magyar pártok programjait, a kisebbségi többpártrendszer és a közösségépítés tárgykörét, a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepét, az alkotmányos rendszert, a magyarság demográfiai helyzetét, település- és társadalomszerkezetét, oktatásügyünk helyzetét és a honi magyar intézményrendszert külön fejezet taglalja. Külön fejezet foglalkozik a régiófejlesztési politikával és a közigazgatással, Dél-Szlovákia gazdasági, szociális, foglalkoztatottsági és infrastrukturális helyzetével, az egészségüggyel, a környezetvédelemmel. Összegzés olvasható a református egyházról, a szlovákiai magyar katolikusságról, a tudományos intézményrendszerről, a Csemadokról, a népművészetről és folklórról. További fejezetek: a magyar sajtó, képző- és fotóművészet, építészet, irodalom és könyvkiadás, színházi élet, muzeológia és sport.

Miként a könyv (méltó) helyét, a további témákét is keresem. Bővebb kifejtést érdemelne például az, amit László Béla az oktatásügyi fejezetben röviden taglal is: hány szlovákiai magyar fiatal látogat magyarországi középiskolákat. Érdemes volna alaposabban megvizsgálni, hogy a katolikusokon és a reformátusokon kívül mi a helyzet a körülbelül tizenkétezer magyar evangélikussal, a déli országrész zsidóságával, az új és kisegyházak, felekezeti csoportok dél-szlovákiai hatásával, a felekezeten kívüliekkel stb. Jó volna arra is odafigyelni, hogy — ha a statisztikákon túlmenően erre egyáltalán van felhasználható anyag — mi a helyzet a magyar etnikai tömb- és szórványterületen kívül, Szlovákia északi részén, valamint a Csehországban élő magyarokkal. A sor hasonló részterületekkel még bővíthető, és ha nem is ilyen öszszegző jelentés keretében, mindenképpen kiegészítendő a kép, hogy plasztikus legyen. Fontos mindez azért is, hogy egy majdani, több évtizedes kontextusban gondolkodó szintézisnél láthatóvá váljék, milyen változások zajlottak. Csak egy példa: az 1938-as, Borsody szerkesztette kötet még külön fejezetben foglalkozik az evangélikusokkal, és tanulságos volna látni, miként lett egy a közösségünkön belül viszonylag nagy súlyú felekezetből mára a kisebbségi közbeszédből is kiszoruló csoport. Hasonló elemzést a dél-szlovákiai zsidóság is megérdemelne. E részletek feltérképezése egyébként azért is szükséges, mert korábbi időszakokról szóló mozaikokhoz illeszthetők.

A Vagyunk és leszünk utószavában Fazekas József azt írja a kötetről, hogy az a magyarság számára „történelmi párhuzamok megvonását teszi lehetővé”. A Magyarok Szlovákiában (1989—2004) és az említett könyv alapján akár analógiák is kereshetők. Ám mindaddig kockázatos történelmi párhuzamokat vonni, amíg meg nem vizsgáltuk és hasonló leíró munkákban közzé nem tettük, mi történt közösségünkkel a közbeeső négy és fél évtizedben.

Keresem a könyv helyét, aztán úgy döntök, a táskámba teszem. Útravalóul.

Korpás Árpád