Ravasz: Fico a választások előtt ismét előhúzta a romaellenes retorikáját

Ravasz Ábel
Pozsony |

Közelednek a választások, ezért Robert Fico ismét előhúzta a romaellenes retorikáját – közölte a közösségi oldalán Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos. Ezzel Robert Fico arra állítására reagált, mely szerint azokkal a kijelentésekkel, amelyekért elítélték Milan Mazurek (ĽSNS) volt parlamenti képviselőt, „szinte az egész ország egyetért”.

„Szomorú, hogy Szlovákia polgárairól azt gondolja, hogy olyan nézeteik vannak, mint Mazureknek és csoportjának, és sajnos saját magának is”

– írta Ravasz.

Ficót nem jogosítja fel az idegessége arra, hogy „nemzeti indulatokat gerjesszen”. A kormánybiztos szerint ez nem demokratikus, nem etikus és veszélyes is. „Viselkedjünk felelősségteljes 21. századi demokrata politikusként” – tette hozzá.

Fico kijelentéseit Natália Blahová (SaS) parlamenti képviselő is bírálta. Felszólította a bűnüldöző szerveket, hogy indítsanak eljárást Fico ellen.

„Robert Fico a kijelentéseivel közvetett módon az elítéltnek ad igazat, és azt állítja, hogy igazak azok a kijelentések, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság gyalázkodónak és fasisztának minősített. Ezért lépniük kellene a bűnüldöző szerveknek”

– így Blahová.

Milan Mazurek (ĽSNS) azt mondta, amit majdnem az egész nemzet gondol – jelentette ki Fico a közösségi oldalán közölt videóban, miután a bíróság Mazureket nemzeti, faji és meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodásért ítélte el. Fico azt állítja, hogy a bűnüldöző szervek és a bíróságok sokszor a sajtó nyomása alatt hozzák meg a döntéseiket, nem pedig a valós bizonyítékok alapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?