<p>Iveta Radičová kijelölt miniszterelnök reméli, hogy a jobbközép kormány megalakításáról tárgyaló négy párt szombati tanácskozása a koalíciós szerződés megkötésével zárul. Hangsúlyozta, hogy a tanácskozásra azzal a javaslattal megy, hogy módosítsanak a hatásköri törvényen.</p>
Radičová reméli a koalíciós egyezséget
A Híd ugyanis csak akkor hajlandó elfogadni a kormányalelnök posztját, ha annak hatásköreit kibővítik, és lehetősége lesz dönteni a kisebbségi szervezeteknek és intézményeknek járó támogatásokról – jelenleg ilyen kompetenciája nincs.
A kisebbségi miniszterelnök-helyettes lapértesülések szerint Rudolf Chmel, a Híd alelnöke lehetne. Véleménye szerint azért nehéz keresni a jobboldali pártok között az egyezséget, mert a koalíciós partnerek nem akarják, hogy bővebb kompetenciákat kapjon a magyar kisebbségekért is felelős kormányalelnök. „A többség azt gondolja, ha valamit a kisebbségnek ad, akkor azt a sajátjából nyújtja, tehát nem elég nagyvonalú. A többség nem tudatosítja, hogy történelmi helyzetben van, most megváltoztathatná a szlovák–magyar viszonyt” – mondta lapunknak Chmel.
Samuel Abrahám politológus szerint az SDKÚ-nak soha nem volt egyértelműen definiált viszonya a magyar pártok irányába. „Sosem mondták ki egyértelműen, mit gondolnak róluk, megtanultak viszont együttműködni, a közös ellenség összekötötte őket” – mondta lapunknak a politológus. Hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy az SDKÚ, vagy bármelyik párt kifelé kacsingatna a koalícióból. „E közül a négy párt közül senki sem fog a Smerrel szövetkezni. Az SDKÚ megpróbál minél többet kicsikarni a tárgyalásokból, már idáig is ők szerezték meg a legfontosabb posztokat. Bugárnak is harcolnia kell a követeléseiért. A pártok hazardíroznak, ez a politika természetes velejárója” – magyarázta Abrahám.
S ha egyezség születik is a kormányalelnökről, a pártokra még egy komoly feladat fog várni: megegyezni abban, kinek lesz nagyobb beleszólása a regionális fejlesztést célzó uniós alapok elosztásába. A SDKÚ azt akarja, hogy a támogatásról a kormányhivatal döntsön, a KDH viszont ezt a kompetenciát átruházná a közlekedésügyi minisztériumra, melynek élére minden bizonnyal a párt elnöke, Ján Figeľ kerül.
A koalíciós szerződés aláírását a pártok jövő keddre tervezték. Ez a dátum viszont veszélybe kerülhet, ha ma nem sikerül egyezségre jutni. Ilyen esetben ugyanis a tisztségek elosztásáról való tárgyalásokat is újra kezdhetik, módosíthatják a jelenlegi 5:4:3:3-as elosztást. (dem, vps, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.