Rács mögött marad a Tupý-gyilkosság gyanúsítottja

adam puskar
Pozsony |

A Pozsonyi Kerületi Bíróság kedden úgy döntött, Adam Puškár ügyvéd, akit Daniel Tupý egyetemista meggyilkolásával gyanúsítanak, továbbra is előzetes letartóztatásban marad. A bíróság döntése jogerős, így már biztos, hogy Puškár a rács mögött fogja megvárni az ítéletet.

Puškárt két héttel ezelőtt tartóztatták le, a Pozsonyi V. Járásbíróság azonnali hatállyal előzetes letartóztatásba küldte azzal az indoklással, hogy szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat, és az sem kizárt, hogy megszökne. A bíróság szerint kétség nem fér hozzá, hogy a gyanúsított próbálta kerülni az igazságszolgáltatást. Például nem akarta átvenni a civil ruhás rendőröktől a beidézést, mondván, nem hiszi el nekik, hogy rendőrök. Az ügyvéd azzal mentegetőzött, nem szokás ilyen módon kézbesíteni a beidézést.

Puškárról az is kiderült, hogy a múltban aktívan érdeklődött az iránt, ki mit vallott a Tupý-gyilkosság kapcsán. Néhány, a gyilkosságban érintett személy ügyvédje is volt, nyilván azzal a céllal, hogy a keze ügyében kerüljön a nyomozati akta és kapcsolatba léphessen azokkal a személyekkel, akiknek kihallgatását tervezték a hatóságok.

Ján Golian, az ügyben eredetileg döntést hozó járásbíróság bírója emlékeztetett, hogy Puškár ügyvéd lévén jól ismeri a büntetőeljárás folyamatait, így könnyen tudhatta mit kell keresnie – írja a Denník N lap.

Daniel Tupýt 18 évvel ezelőtt, 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi Tyrš-rakparton. A támadást neonácik tetteként könyvelték el, azonban az akkori gyanúsítottakat felmentették a vádak alól. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) végül idén március 21-én váratlanul 8 személyt vett őrizetbe az ügy kapcsán, akik közül végül Adam Puškár ügyvéd ellen indult eljárás. A gyilkosság egyik szemtanújának vallomás szerint, Puškár volt az, aki Tupýt többször késsel megszúrta, majd a kést a Dunába dobta.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?