Rabszolgaságról beszélnek az orvosok

Pozsony |

<p>Tegnap némileg módosított a kormány a munkatörvénykönyv szerdán jóváhagyott változatán.</p>

A módosítás az egészségügyi dolgozókat érinti. Az eredeti változat szerint az egészségügyben dolgozók számára az évi 150 túlórán felül plusz 100 órát rendelhet el a munkaadó. A tegnapi módosítás szerint viszont az évi 250 túlóra nem rendelhető el automatikusan, 150-en felül szükséges az alkalmazottak képviselőinek beleegyezése. Ugyanakkor az egészségügyben indokolt esetben továbbra is marad az akár évi 400 túlóra.

Az orvosszakszervezet (LOZ) közben azt nehezményezi, hogy a túlórák témájáról az egészségügyi minisztérium velük nem is tárgyalt, csak az Egészségügyi Dolgozók és Szociális Szolgáltatók Szakszervezetével (SOZ) egyeztetett. Peter Visolajský, a LOZ elnöke rámutatott: a túlórák elrendelésével a kormány főleg az orvosok alacsony számát akarja elfedni, így próbálja elhitetni, hogy a rendszer működőképes, és elegendő szakembere van. Visolajský egyenesen „rabszolgatartó társadalomnak” nevezte azt, ahol az orvost bármikor behívhatják hétvégén is dolgozni, a törvényes munkaidőn felül. Hasonlóan vélekedik az Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezete is. Elnökük, Viliam Záborský szerint a törvénybe foglalt plusz túlórákkal a hiányzó személyzet munkáját akarja pótolni az állam. Az egészségügyi minisztérium szerint az ágazat specifikus, állandóan működnie kell, az egészségügyi beavatkozások nem halaszthatók el, ezért rendelték el a dolgozók számára az extra túlórákat. (sán, SITA, akt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?