Procházka szerint Ficóból jó EU-biztos válna

Pozsony |

<p>Radoslav Procházka, Miroslav Beblavý és Andrej Hrnčiar szerint Ficónak már nincs tennivalója idehaza.</p>

A hétfői sajtótájékoztatón e hármas azt tanácsolta Robert Fico miniszterelnöknek, hogy menjen inkább EU-biztosnak. A sajtótájékoztató fő témája a jelenlegi kormány eddigi munkásságának értékelése volt. Procházka elmondta, hogy szerinte Ficonak már nincs energiája az itthoni politikára.

Ezt főleg abban látja, hogy Fico valószínűleg azért akarta az elnöki posztot is, mert már nem kívánja tovább folytatni miniszterelnöki munkáját. „Ma egy olyan ember vezeti az országot, akit ez már nem nagyon érdekel. Ráadásul fél éve úgyis bejelentette, hogy mindent teljesített már, amit miniszterelnökként el akart érni. Hosszú hónapokig büszkélkedett azzal is, hogy milyen sikerei vannak a nemzetközi politika terén – nem ok nélkül: Sikerült 2 év halasztást elérnie az Európa Uniós pénzek kimerítésére. Sikere azon kevés pozitív dolgok közé tartozik, amit ezért az országért tett.” – jelentette be Procházka. Így eggyel több indokot lát arra, hogy miért is kéne a jelenlegi miniszterelnöknek pályát váltania.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?