Procházka: az én hangom hallható a felvételen, és büszkén vállalom

Pozsony |

<p>Az alakuló Sieť párt vezetője, Radoslav Procházka ma délután elismerte: az ő hangja hallható azon a hangfelvételen, amely felkerült a Vimeo videómegosztó portálra.&nbsp;</p>

A felvételen a másik beszélő fél Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt elnöke, aki már megerősítette, hogy a felvétel eredeti. Procházka ma kijelentette, büszkén vállalja, hogy az ő hangja hallható a felvételen, egyúttal azt állítja, hogy Matovičcsal a hirdetési kedvezményekről beszélgettek, nem pedig arról, hogy számla nélkül akart fizetni. „Szépen össze van állítva, különböző benyomásokat kelthet az emberekben, de valójában arról beszéltünk, hogy mennyi pénzt kell fizetni a megrendeléskor, és mennyit a fizetési határidő lejártakor Ennyi az egész” – mondta Procházka, azzal, hogy kész akár az ügyet vizsgáló főügyészségen is vallomást tenni. Procházka megismételte korábbi állítását, mely szerint többet mondott el az elnökválasztási kampányáról, mint bármelyik másik jelölt. „És ez j, legalább magasra került a léc a többiek számára” – tette hozzá. Jaromír Čižnár főügyész utasított egy beosztott ügyészt, hogy ellenőrizze le a sajtóban megjelent információkat, illetve a hangfelvételt. A további lépéseket nem kívánták pontosítani. Miroslav Kusý politológus szerint Procházka a felvétel megjelentetésével kemény ütést kapott. A felvétel, ha igaz, akkor azt üzeni, ő is olyan, mit a többi politikus. „Procházka elég vehemens módon tagadta, hogy Matovičcsal beszélt volna, ehhez képest sokkoló, ami kikerült. Az egy másik dolog, hogy ez övön aluli ütés, de hát a politikában megszokhattuk az ilyesmit. Természetesen a választói bázisról van szó, amelyet Procházka Matovičtól vett el” – magyarázta a szakértő. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"156406","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?