Procházka: árulás a Tengeri rózsa-ügy

Pozsony |

<p>Radoslav Procházka (KDH), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke árulásként élte meg a pénteken kirobbant Tengeri rózsa-ügyet (Sasanka).</p>

Az internetre olyan SMS-ek kerültek fel, melyeket állítólag Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke váltott Marián Kočner vállalkozóval. A rövid szöveges üzenetek szerint Sulík a főügyészválasztásról is egyeztetett Kočnerrel.

„Ez az egész személyesen rendkívül negatívan érintett. Az alkotmányjogi bizottság elnökeként Sulík úrral teljesen nyíltan és őszintén beszéltem arról, hogyan lehet a legideálisabb főügyészjelöltet megválasztani, és hogyan lehetne átültetni a megválasztását a parlamentben” – mondta Procházka a Szlovák Rádióban.

Jóllehet Kočnert nem ismeri személyesen, de véleménye szerint érdekei ellentétesek lehetnek a Radičová-kormány érdekeivel. „Remélem, tud adni valamilyen ésszerű magyarázatot, mert ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy már semmi sem érvényes, semmire sem lehet hagyatkozni, és senki sem garantál semmit” – mondta.

Vitapartnere, Robert Kaliňák (Smer) nem akarta kommentálni az ügyet, mivel nem tetszik neki, hogy ez is, és a Gorilla-ügy is a választások előtt pár héttel pattant ki. „Számomra Richard Sulík kezdettől fogva megbízhatatlan ember, ezért ez csak egy tollvonás lehet ahhoz, hogy nem tévedtem” – mondta Kaliňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?