Prága: Peter Pellegrini látogatása a párbeszéd kialakításának alapja

pellegrini kp

Peter Pellegrini szlovák államfő szerdai prágai látogatása a cseh elnöki hivatal szerint a nyílt párbeszéd kialakításának alapját képezi majd a két államfő között, amivel megelőzhetők az esetleges bonyodalmak vagy félreértések, ami egyik félnek sem érdeke. Emellett annak megerősítése lesz, hogy a cseh-szlovák kapcsolatok egészen kivételesek – közölte kedden a cseh köztársasági elnöki hivatal – tájékoztatott a TASR prágai tudósítója.

A cseh elnöki iroda hozzátette, a közös kapcsolatok alapja annak ellenére is sértetlen, hogy komoly külpolitikai kérdésekben jelenleg nincs egyetértés a két ország között. A prágai vár közleménye szerint Petr Pavel cseh államfő igyekszik a lehető legszorosabb kapcsolatot kialakítani a szlovák elnöki hivatallal.

A két államfő egyebek mellett a szlovák kormányfő elleni merénylet után kialakult helyzetről és a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről fog tárgyalni. Emellett szóba kerülhetnek gazdasági, energetikai kérdések, amelyek bőségesen kínálnak együttműködési lehetőségeket – közölte a cseh elnöki hivatal.

Külpolitikai téren a washingtoni NATO-csúcs, a védelmi együttműködés és az Ukrajna elleni orosz háború, valamint a közel-keleti helyzet lesz terítéken.

Peter Pellegrini államfőként első hivatalos külföldi útjára utazik Prágába, találkozik Petr Fiala kormányfővel is, továbbá a cseh képviselőház és a szenátus vezetőivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?