Pozsony városa arra kéri Čaputovát, ne írja alá az inflációellenes csomagot

Zuzana Čaputová

Pozsony városa felszólította Zuzana Čaputová államfőt, hogy ne írja alá a parlament által elfogadott inflációellenes csomagot. Emellett arra kérik a kormányt, hogy annak újratárgyalása előtt konzultáljanak az önkormányzatokkal is.

Pozsony egyetért azzal, hogy a kormány megoldást kíván keresni az infláció okozta drágulásra, azonban nem tartja helyesnek azt, hogy ezt az iskolák, sportpályák, játszóterek, utak, közterületek vagy szociális otthonok fenntartására és fejlesztésére szánt pénzből kívánja finanszírozni. Mint mondták, a polgárok által napi rendszerességgel használt infrastruktúra nagy részét az önkormányzatok tartják fenn.

Az önkormányzat szerint bár lehet, hogy az állam hozzájárul a családok költségvetéséhez, ugyanakkor megfosztja gyermekeiket a minőségi és megfizethető iskoláktól, óvodáktól.

„Néhány családnak talán bőkezűbb adóbónuszt hoz, de elfedi azt a tényt, hogy ez a kormánydöntés végső soron más díjak emelkedéséhez vezethet, amit így is minden lakosnak fizetnie kell” – állítják.

Állításuk szerint a kormány az elmúlt években több olyan döntést is hozott, amelyet az önkormányzatoknak kellett finanszírozniuk anélkül, hogy az államtól bármiféle támogatást kaptak volna.

Igor Matovič (OĽaNO) családsegítési csomagját korábban már a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) is élesen bírálta, mivel elmondásuk szerint a csomag része az adóbónuszon keresztül a személyi jövedelemadó csökkentése, az önkormányzatokat azonban pont ebből az adónemből befolyt pénzből finanszírozzák. Az intézkedések életbelépése esetén a szervezet elképzelhetőnek tartja, hogy a városoknak és falvaknak meg kell emelniük a helyi adókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?