Potápi: A Híddal nem magyar pártként tárgyalunk

Pozsony |

<p>Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár szerint nemzetpolitikai ügyekben az MKP a magyar kormány szlovákiai partnere, a Híddal nem tervezik az együttműködést ezen a téren.&nbsp;</p>

Az államtitkár az új pozsonyi magyar szakkollégium átadóján járt Pozsonyban – melyet a magyar állam 25 millió forinttal támogatott – és látogatása során tárgyalt Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével is a párt székházában. Az MKP elnöksége és a párt eddigi tevékenységéről és céljairól egyeztettek.

A két ország viszonyában azonban Potápi szerint még vannak tisztázatlan kérdések, például a kettős állampolgárság vagy a nyelvi jogok érvényesülésének kérdése. „Ezeket nem szabad feladnunk” – tette hozzá.

A magyar és a szlovák vezetés jó viszonya ellenére azonban nem várható, hogy a kormánytag Híddal a formálisnál erősebb együttműködést is kialakít a magyar kormány. Az Új Szónak adott interjúban ugyanebben a szellemben nyilatkozott Szijjártó Péter külügyminiszter is. 

„A Most-Híd a kormánykoalíció része, és mint politikai párttal, velük is ápolni, adott esetben erősíteni kell a kapcsolatunkat. Azt azonban ne felejtsük el, hogy nem magyar etnikai pártról van szó, még ha jó személyes kapcsolatokat is ápolunk a pártvezetőkkel vagy önkormányzati vezetőkkel” – mondta Potápi lapunk kérdésére. Mivel nem magyar pártként kezelik, a Híd a Magyar Állandó Értekezletre sem kap meghívást. (fm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?