Pórul jár a feketemunkával

munkások k
Pozsony |

A szigorú ellenőrzések miatt az elmúlt években csökkent a feketén dolgozók száma. A szakemberek szerint a feketemunka a munkavállalóknak és a munkáltatóknak sem kifizetődő.

A nyári főszezonban elsősorban a szolgáltatásokban ugrik meg az érdeklődés a munkáltatók részéről az idénymunkások iránt, és ezek esetében a legnagyobb a kísértés arra is, hogy feketén alkalmazzák őket. „A leggyakoribb eset az, amikor a munkáltató nem köt szerződést az alkalmazottal, vagyis ez utóbbi bármiféle bejelentés nélkül látja el a rábízott feladatokat. Gyakorinak számít azonban az is, amikor a külföldi vendégmunkások esetében nem tesznek eleget a velük kapcsolatos minden feltételnek” – mondta el az Új Szónak Branislav Jančuška, a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség projektmenedzsere. Ugyan nem a feketemunka kategóriájába tartozik, ám elterjedt gyakorlatnak számít az is, amikor megkötik a szerződést az alkalmazottal, de szóban megegyeznek, hogy hivatalosan minimálbérért alkalmazzák őket, a fennmaradó részt pedig készpénzben kapják készhez, ezzel is csökkentve a befizetett adót és járulékot. „A feketemunkával leginkább a vendéglátásban találkozhatunk, elterjedt azonban az építőiparban, az iparvállalatoknál, a kamiontársaságoknál és a taxisoknál is” – tette hozzá Jančuška.

Akik úgy gondolják, hogy a feketemunkával csak az államot verik át, azok a szakemberek szerint nagyot tévednek. „Elsősorban az alkalmazott veszíthet rajta, a munkavállalók nagy része ugyanis jellemzően a szerződés és bejelentés nélküli munka miatt válik kizsákmányolás áldozatává. Ha nem kötnek vele szerződést, elveszíti azokat a jogokat – étkezési hozzájárulás, szabadság, betegszabadság –, amelyek alkalmazottként megilletnék őt, ráadásul a fizetése sem garantált. Bevett szokás az is, hogy a megbeszélt munkaidőt a munkaadó szabadosan kezeli, a túlóráért pedig egyáltalán nem fizet. Nehézségei akadhatnak azonban akkor is, ha például jelzáloghitelt szeretne felvenni, nem beszélve a nyugdíjról” – mondta el a Grafton Slovakia szakembere. Jančuška szerint ezért az alkalmazottnak ragaszkodnia kellene a szerződéshez, és mielőtt megkötné, nem árt utánanézni a munkáltatónak is.

Sok munkáltató azt gondolja, az adók és járulékok megspórolásával csökkenti kiadásait, azonban ha egy munkaügyi ellenőrzés során kiderül, hogy a munkáltató feketén, bejelentés nélkül vagy szabálytalanul foglalkoztatja a munkavállalóit, borsos büntetésre számíthat. Márpedig az ellenőrzések egyre szigorúbbak. A Munkaügyi Felügyelőség tavaly 702 munkáltatót ért tetten, hogy illegálisan foglalkoztatja az alkalmazottait, amiért összesen több mint 3 millió eurós büntetést szabott ki számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?