PORTRÉK

George Walker Bush
Az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke. Először 2001. január 20-án, másodszor pedig 2005. január 20-án iktatták be. 1946. július 6-án született a connecticuti New Heavenben. 1968-ban F-102-es vadászpilótaként szolgált a texasi nemzeti gárdában.

George Walker Bush

Az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke. Először 2001. január 20-án, másodszor pedig 2005. január 20-án iktatták be. 1946. július 6-án született a connecticuti New Heavenben. 1968-ban F-102-es vadászpilótaként szolgált a texasi nemzeti gárdában. 1975-ben közgazdászdiplomát szerzett a Harvard Egyetemen. 1988-ban apjának sikeres elnökválasztási kampányában is rész vett, majd belépett a Texas Rangers baseball klub vezetőségébe. Egészen 1994-ig töltötte be a klub elnöki tisztségét, majd csaknem hét évig Texas kormányzója volt. A 2000-es választásokat alig néhány szavazattal nyerte meg. Felesége, Laura Welch Bush tanár és könyvtáros. Gyermekei – Barbara és Jenna – ikrek. Családtagnak számít Barney és Miss Beazley kutya, valamint az India nevet viselő macska. Bush politikájának legfontosabb alapelve: mindenáron megvédeni az USA érdekeit, még akkor is, ha ezzel politikai vagy háborús konfliktusba keveredhet. Ez elsősorban a terrorizmus elleni harcban, az iraki háborúban, valamint a kiotói egyezmény elutasításában nyilvánult meg. Az elnök elsősorban az amerikai acélipar és farmerek érdekeit védte a globális felmelegedéstől tartó környezetvédőkkel és a nemzetközi politikával szemben. A 2001. szeptember 11-i támadások után kijelentette: harcba száll a világ terroristáival szemben. Az Amerikai Egyesült Államok azóta Afganisztánban megdöntötte a Talibán egyeduralmát, és ezzel eltüntette az al-Kaida terrorszervezet hátterét; elfoglalta Irakot és megdöntötte Szaddam Huszein diktatúráját. Egyesek szerint régóta forgatta fejében Szaddám Huszein eltávolítását. Elnöki kampánya során feltették neki a kérdést, hogy kudarcként élné-e meg, ha mandátuma lejártakor Huszein még hatalmon lenne. Válasza: „Ez egy jó kérdés”. (ú)

Vladimír Putyin

Az orosz elnök 1952-ben született az egykori Leningrádban (ma Szentpétervár). Tanulmányait 1975-ben fejezte be a Leningrádi Állami Egyetemen. Később csatlakozott a szovjet hírszerzéshez: belépett a KGB-be. 1985 és 1990 között az NDK-ban teljesített szolgálatot. 1990-től a Leningrádi Állami Egyetem rektorának nemzetközi ügyekkel foglalkozó tanácsadója lett. 1991 júniusától a szentpétervári polgármesteri hivatal külkapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke. 1994-től a szentpétervári polgármester első helyettese volt. 1999 augusztustól Oroszország kormányfője. Oroszország elnöki posztját már 1999. december 31-től betöltötte, ám a köztársasági elnöki posztot csak 2000. május hetedikén foglalta el. 2004. március 14-én választották meg másodszor. Az utóbbi időben Putyin egyre gátlástalanabbul szilárdítja meg hatalmát, néhány külföldi szervezet szerint Oroszország már nem demokrácia, hiszen az nyíltan támadja a magántőkét és a szólásszabadságot. Az elnök jól karatézik. Felesége, Ludmila Alexandrovna Putyin. Két gyermeke van: Mária és Katyerina. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?