Plagizált a dékán?

Rózsehegy |

<p>A Rózsahegyi Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánját, Tomáš Jablonskýt azzal vádolják, hogy lényegében a saját maga által vezetett intézetben szerzett oklevelet úgy, hogy egy diáklány munkáját adta le a saját nevével.</p>

Jablonský a lőcsei Juraj Páleš Intézetben szerzett oklevelet speciális pedagógiából egy posztgraduális képzés során. Már ezzel baj van, hiszen a kérdéses intézet a Rózsahegyi Katolikus Egyetem Pedagógiai Kara alá tartozik. Ennek pedig maga Jablonský a vezetője - írja a PLUS JEDEN DEŇ napilap.

A laphoz ugyanakkor eljutott a képzést lezáró szakdolgozat is, amely szóról szóra megegyezik egy diáklány diplomamunkájával. Még a cím és a mellékletek is egyformák, csak a diáklány nevét írták át rajta a dékánéra. Amennyiben a szakdolgozat igazi, és a dékán valóban másolta azt, akkor plagizált, ami pedig nagyon súlyos következményekkel járhat számára.

Jablonský visszautasítja a plágiumvádat. A kérdéses munka egykori szakmai bírálója, Ladislav Horňák szerint csalásról lehet szó. Az érintett személyek feljelentést tesznek az ügyben. A lap információi szerint a dékán június 24-ével benyújtotta lemondását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?