Pfundtner Edit felszólalása a nyelvhasználati törvény vitájában

Beszédét - amelyet magyar fordításban a párt sajtóosztálya juttatott el az Új Szó Online-hoz - teljes terjedelmében közöljük:

"A kisebbségi nyelvhasználati törvény parlamenti vitája (felszólalás, 2. olvasat)
Tisztelt hölgyeim és uraim!
A kisebbségi nyelvhasználati törvény rendkívül fontos számunkra, egyben azok közé tartozik, ahol az érvek és a józan ész nem igen játszik szerepet. Történelmi előítéletek, sztereotípiák, túlzott félelemérzetből adódó szindrómák szorítják ki őket. Bár érvelésemben igyekszem tényszerű maradni, azt gondolom, hogy ennél a törvénynél az érvek nem mindig számítanak. Engedjenek meg ezért egy kissé más rálátást is a most tárgyalt dolgokra.
Hölgyeim és uraim,
A szlovák alkotmány 34. cikkelye 1. pontja garantálja a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok számára a széleskörű kulturális fejlődést és az információkhoz való szabad hozzáférést anyanyelvükön is. Nemzetiségi társulásokat hozhatnak létre, kulturális, oktatási intézményeket alapíthatnak. A további részleteket törvény szabályozza. A most tárgyalt kisebbségi nyelvhasználati törvényt ebben az összefüggésben kell értelmeznünk.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyarok és a többi kisebbség Szlovákia területén évszázadok óta itthon van, és így is kellene érezniük itt magukat. Itt születtünk, innen származunk, őseink ezt a földet védelmezték közös erővel és gyarapították, és ebben a földben vannak eltemetve. Itt dolgozunk, itt teremtünk értékeket, neveljük gyermekeinket, itt fizetünk adót, és itt képzeljük el a jövőnket is.
Hogy itthon érezhessük magunkat, annak polgári, kulturális és nyelvi feltételei vannak. Hogy bárhol ahol élünk, a törvényi előírásoknak megfelelően szabadon használhassuk jogainkat. Szlovákia Európa azon országai közé tartozik, ahol a hagyományos nemzeti kisebbségek száma az ország összlakosságához képest a legnagyobb arányú (kb. 15 %.) Nem viselkedhetünk tehát úgy, mintha Szlovákia egy homogén nemzetállam lenne. Ennek ellenére mégis erős nemzetállami jelenséget tapasztalhatunk ott, ahol nagyszámú nemzeti kisebbség él. Ennek következménye az állandó feszültség és konfliktus, melyek politikai célzatúak az újonnan megválasztott parlamenti képviselők részéről is. Miközben elfelejtjük, hogy a nemzeti értékek nem lehetnek támadóak, önzők, legfőképp pedig nem irányulhatnak valaki vagy valakik ellen.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény a nemzeti kisebbségek kényelmét hivatott elősegíteni, a mindennapokban és a hivatali érintkezésben is. Az említett feszültséget oldja. Lehetővé teszi a kétnyelvű iratok, különböző döntések kiadását, a nemzeti kisebbség nyelvének használatát a hivatali ügyintézés során a közszférában is, stb. Miközben semmi olyan újdonsággal nem áll elő, ami a környező országokban már ne létezne. Ezeket a nyelvi jogokat ráadásul gyakorta az ott élő szlovák kisebbség is használja. Ugyanazokat a jogokat teszi lehetővé, melyekkel a többség is rendelkezik.

Tisztelt kollégák!
Engedjenek meg egy egyszerű kérdést: miben különbözök önöktől én, és a Most-Híd képviselőtársaim többsége? Másként nézünk ki, más külső jegyeink vannak, netán merőben más értékeket vallunk? Nem. Egy valamiben különbözünk csak: más nyelven beszélünk. A nyelv az, ami megkülönböztet minket egymástól, és sokszor sajnos el is választ bennünket.
Volt már önökben félsz megszólalni szlovákul? Mit gondolnak, milyen érzés lehet? Megalázó? Minden bizonnyal!
Képzeljék el például, hogy a gyerekükkel utaznak a trolibuszon. Egymás között beszélgetve, valamit magyarázva. Magyarul, csakúgy, mint otthon. És akkor egyszer csak megérzik! A többi utas elkezdi méregetni önöket. Érzik, hogy már nem tartoznak ugyanabba a közösségbe. Másként néznek már önökre, más prizmán keresztül. A tekintetek pedig elárulják, hogy jobb lett volna hallgatni, csöndben maradni. Szeretnék megelőzni a magyarra vonatkozó megjegyzéseket, nem akarnak nevetség céltáblájává válni. Nincs kedvük hallani a hagyományos küldözgetést: „Magyarok a Duna túloldalára!“ Szeretnének csak nyugodtan célba érni, ezért fel is hagynak a magyar társalgással. A gyerek pedig nem érti miért. Többé már nem szabad emberek a nyelvükben.
Ez az, amit meg kell változtatni. Tényleg olyan nemzeti kisebbségeket akarunk, akik eltitkolják a nyelvüket? Mitől van az, hogy a szlovák ember nyitottabb, jóindulatúbb bármilyen idegen nyelv iránt, mint a szomszéd nyelvével szemben?
A mai törvénymódosításnak az a célja, hogy a magyar és a többi nemzeti kisebbség ne féljen használni a nyelvét Szlovákiában.
Az, ami pillanatnyilag Szlovákiában tapasztalható, melynek szemtanúi vagyunk, az a szimbólumok harca. A szlovákiai magyarok és a szlovák politikai elit közti harc. Ami egy nem őszinte, rettentő átlátszó harc. Félelemérzetet ugyanis abszurd módon a többségi nemzet igyekszik kialakítani. A kisebbségek, ha egyáltalán harcolnak, legfeljebb saját asszimilációjukkal szemben. A most zajló népszámlálás ezeket a tényeket minden valószínűség szerint fehéren-feketén is alá fogja támasztani. A Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség létszáma a hivatalos adatok alapján ugyanis folyamatosan csökken. 2001-ben 521 ezren voltunk, ami a korábbi, 1991-es népszámláláshoz képest 46 ezer fős visszaesést jelent. Ez napi 11 fővel kevesebb, ami tíz év alatt mintegy két Dunaszerdahely nagyságú várost tesz ki. Idén pedig valószínű, hogy a másik lélektani határt sem tudjuk megtartani, és először leszünk félmilliónál kevesebben. Kérdezem ezért, milyen szlovák többségű félelem?  
Végezetül, hadd mondjam el, hogy egy ország ereje nem csak a nacionalizmusban mérhető. Sokkal pozitívabban hat, ha a többség képes megérteni az országban élő nemzeti kisebbségek igényeit és akaratát. Ha az alapvető emberi jogok biztosításán kívül a polgárnak egyfajta demokratikus pluszt is képes nyújtani. Hogy nekem, magyar nemzetiségű állampolgárnak, és a többi nemzeti kisebbségnek ne legyen olyan érzése, hogy nyelvünknek nincs akkora súlya, mint a szlováknak. Hogy az utcán, üzletben, hivatalban mindenki otthon érezze magát Szlovákiában. Erről szól a kisebbségi nyelvhasználati törvény. Nekünk pedig esélyünk van arra, hogy megmutassuk nagyságunkat. Éljünk hát vele!
Köszönöm a figyelmet!"