Pénteken áll bírái elé a maffiagyilkossággal gyanúsított Marek T.

Pozsony |

<p>Pénteken 9 órakor áll a Specializált Büntetőbíróság elég Marek T. A Roman Deák egykori pozsonyi &quot;építési vállalkozó&quot; &nbsp;meggyilkolásának megrendelésével gyanúsított férfit a Seychelle-szigetekről hozták haza egy magángéppel.</p>

A topky.sk hírportál a Seychelle-szigeteki sajtóra hivatkozva azt írta, hogy a férfit már májusban megpróbálták kiutasítani, de nem jártak sikerrel. A férfit sikerült feltenni egy kereskedelmi járatra, de erősen tiltakozott, kétségbe vonva az eljárás törvényességét. A Today in Seychelles beszámolója szerint most is hasonló forgatókönyv ismétlődött meg, de harmadszorra egy magángéppel sikerült Szlovákiába hozni. Roman Deáot 1999 október 20-án, negyed kilenc körül gyilkolták meg, a pozsonyhidegkúti Bagar utcában. A merénylő akkor végezte ki, amikor kiszállt Mercedeséből. Deák Eduard Dinič csoportjának dolgozott, Diničet egy évvel korábban robbantották fel az Aranyhomok strand közelében. A bíróság szerint Marek T. a Sýkora-csoporthoz tartozó Kýbel becenévre hallgató Róbert L.-nél rendelte meg a gyilkosságot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?