Pellegrini vezeti a Smer jelöltlistáját

ss
Pozsony |

A Smer-SD jövő évi választásokra állított jelöltlistáját Peter Pellegrini kormányfő fogja vezetni. A második helyet Robert Fico pártelnök, a harmadikat pedig Denisa Saková belügyminiszter kapja. Ezt Fico jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón. A jelöltlistát a párt elnöksége is jóváhagyta. Martin Glváč nem szerepel a listán.

„Peter, szorítok neked, te pedig nekem, tartjuk egymásért a hátunk, másképp nem megy”

– üzente a kormányfőnek Fico, aki szerint közte és Pellegrini között teljes az összhang. „Folytatni akarjuk a végső győzelemig” – fűzte hozzá.

Pellegrini köszönetet mondott a párt bizalmáért. Üdvözölte, hogy a listán a tapasztalt jelöltek és az új arcok is helyet kaptak. Úgy véli, ez a jelöltlista bizonyítja, hogy a Smer-SD képes reagálni az aktualitásokra, és haladni a korral. Hozzáfűzte: a Smer továbbra is kiáll a szociáldemokrata értékek mellett. „Igyekezni fogunk győzelemre vinni a pártot a választásokon” – ígérte a kormányfő, hozzátéve: a Smer-SD mindent meg fog tenni azért, hogy ismét kormányt alakíthasson.

A lista negyedik helyén Richard Raši, a beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes, az ötödiken pedig Juraj Blanár képviselő szerepel. Őket Peter Žiga gazdasági miniszter, Ladislav Kamenický pénzügyminiszter, valamint Jaroslav Baška és Erik Tomáš képviselők követik. A 10-es sorszámú jelölt Matúš Šutaj Eštok, a kormányhivatal vezetője. A 11. Ľuboš Blaha, a 12. pedig Ján Richter munkaügyi miniszter. A teljes listát a Smer-SD később hozza nyilvánosságra.

Pellegrini annak ellenére, hogy korábban bírálta Blahát az Európai Uniót támadó kijelentései miatt, nem lát semmi rosszat abban, hogy ő is rajta lesz a jelöltlistán. „Lehet, hogy még meg fogunk lepődni azon, mennyi preferenciaszavazatot szerzett” – tette hozzá. Hangsúlyozta: a párt egy közös csapatot alkot, és most mindnyájan közösen „indulnak a harcba”.

A Smer-SD Fico szerint mindent elkövet azért, hogy egymás után ötödször is megnyerje a parlamenti választásokat. Egyben kilátásba helyezte, hogy ha a választások után a Smer kap lehetőséget „a legmagasabb poszt” betöltésére, az a listavezetőt fogja megilletni.

A parlamenti választásokra 2020. február 29-én kerül sor. Választásra jogosult minden 18 év feletti állampolgár. A hivatalos kampányidőszak már megkezdődött. Az egyes politikai pártoknak és mozgalmaknak 2019. december 1-ig kell leadniuk a jelöltlistájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?