Pellegrini örömmel fogadta, hogy Mazurek már nem nem foglal helyet a parlamentben

Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő üdvözli, hogy az elítélt szélsőséges képviselő már nem fog a parlamentben ülni. Ezt Milan Mazurek (ĽSNS) volt parlamenti képviselővel kapcsolatban jegyezte meg, akit nemzeti, faji és meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodásért ítélt el a bíróság. 

A Legfelsőbb Bíróság keddi döntése Pellegrini szerint komoly figyelmeztetést jelent, és egyértelművé teszi, hogy a gyűlölködő beszédnek nincs itt helye. Hozzátette: mindig is meg volt róla győződve, hogy a fasizmusnak és a szélsőségeknek nincs helye a tisztességes társadalomban.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint Mazurek azt mondta, amit „majdnem az egész nemzet gondol“. Fico azt állítja, hogy a bűnüldöző szervek és a bíróságok sokszor a sajtó nyomása alatt hozzák meg döntéseiket, nem pedig a valós bizonyítékok alapján.

Milan Mazurek ellen a roma etnikumot gyalázó, rasszista jellegű kijelentései miatt indult eljárás. Kijelentései a Rádio Frontius egyik 2016-os adásában hangzottak el. Miután a Legfelsőbb Bíróság elítélte Mazureket, az elvesztette képviselői mandátumát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?