Pellegrini szociáldemokratának tartja magát

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfő, a Smer-SD alelnöke meggyőződéses szociáldemokratának tartja magát és a politikai nézetein nem kíván változtatni. Arra a kérdésre, hogy rajta lesz-e a Smer-SD választási listáján, azt válaszolta, „egyelőre úgy fest, hogy igen”.

 Reméli, hogy Robert Fico pártelnökkel és a többi alelnökkel nyílt és pragmatikus vitát tudnak folytatni arról, hogyan nézzen ki a Smer-SD jelöltlistája.

„Nyilván mindenki elmondja, kiket tud elképzelni a listán és kiket nem. Úgy gondolom, megtaláljuk a megfelelő receptet, hogy a Smer-SD meg tudja őrizni befolyását és támogatottságát”

– tette hozzá Pellegrini.

Elmondta, hozzá akar járulni ahhoz, hogy a Smer-SD ismét megnyerje a választást és kormányt alakítson. Először a pártban akarja elmondani, kit nem tud elképzelni a választási listán, bár a nyáron már kijelentette, nem gondolja, hogy Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitánynak helye lenne rajta.

Rober Fico pártelnök augusztusban kijelentette, kész meghozni bizonyos döntéseket azért, hogy a párt megnyerje a választást, még azt sem zárta ki, hogy nem ő lesz a listavezető. Pellegrinire is utalva hozzátette, bárki szerepelhet a Smer-SD listáján, aki jelenleg vezető funkciót tölt be. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a jelöltlista összetételére a pártelnök tesz javaslatot és az elnökség hagyja jóvá.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?