Pellegrini szerint jó, hogy vita van a Smerben

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő üdvözli a párton belüli vitát a Smer-SD jövőjéről. A miniszterelnök a szerdai kormányülés előtt nyilatkozott a párt Kassai kerületi tagjainak kezdeményezéséről. Azt mondta, megértéssel fogadja a felhívást, de örülne, ha a vita párton belül zajlana le.

 

„A keleti kollégák lépése talán annak tudható be, hogy a párton belül eddig nem indult párbeszéd, talán ezért döntöttek úgy, hogy a levél megírásával nyilvánosan is nyomást gyakorolnak” - tette hozzá Pellegrini.

Személyi kérdésekről korainak tartja nyilatkozni. „Én inkább a politizálásunk tartalmára összpontosítok. Arra, hogy a Smer visszatér-e a politikai palettának arra a részére, ahová tartozik, vagy elmegy szélsőségekbe, hogy más választókat szólítson meg” - mondta. Úgy véli, a további kérdéseket nem neki, hanem Robert Ficónak kell feltenni.

Pellegrini szerint pártja sorsdöntő időszak előtt áll. „Eldől, ki milyen poszton lesz, vagy lesz-e egyáltalán egyeseknek valamilyen posztjuk” - véli.

Szerinte alapvető változásokra van szükség, ha a párt meg akarja nyerni a parlamenti választást. „Ha ezekre a változásokra sor kerül, akkor gyakran fogunk találkozni. Ha nem, akkor talán egyáltalán nem találkozunk többet” - mondta újságíróknak a kormányfő.

Megerősítette, hogy a Smer-SD-nek még nincs új pártigazgatója, keresik a megfelelő személyt.

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter szintén a kormányülés előtt nyilatkozott. Azzal kapcsolatban, hogy szerinte Robert Ficónak távoznia kellene-e a pártelnöki posztról, azt mondta, találkozik az elnökség többi tagjával és utána mond véleményt. Hozzátette, nincs semmi probléma, csupán meg kell vitatni a helyzetet.

A Smer-SD néhány Kassai kerületi funkcionáriusa a napokban levelet írt a Smer-SD vezetésének, melyben azt követelik, hogy Robert Fico és Robert Kaliňák mondjon le a pártban betöltött posztjáról, Peter Pellegrini pedig induljon el a pártelnöki székért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?