Pellegrini szerint a hatóságoknak kell lépniük Jankovská ügyében

Peter Pellegrini
Pozsony |

Azon információk alapján, amelyek fokozatosan nyilvánosságra kerülnek, helyénvalónak tűnik, hogy Monika Jankovská többé nem ül az igazságügyi minisztérium államtitkári székében – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő csütörtökön.

„A további lépéseket a rendőröknek és az ügyészségnek kell megtenniük. Szabad kezet kaptak, hogy úgy járjanak el, ahogy el kell járniuk” – szögezte le a kormányfő.

Pellegrini Marian Kočner és Monika Jankovská állítólagos kommunikációjára reagált, melynek átiratát a Denník N közölte. Az üzenetekből az következik, hogy a vállalkozó és az államtitkár közösen befolyásolták a bírókat, akik a Markíza TV váltóinak ügyében voltak hivatottak dönteni, amikor az ügyet még civil eljárás keretében tárgyalták.

A civil eljárást azután rekesztették be, hogy Kočner és Pavol R. ellen vádat emeltek okirat-hamisítás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.

Jankovská cáfolta az üzenetváltás hitelességét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?