Pellegrini: Sosem fogjuk támogatni az átalakított vagy a hivatali kormányt

Peter Pellegrini

A parlamenten kívüli Hlas párt sosem fogja támogatni sem az átalakított, sem a hivatali kormányt – jelentette ki Peter Pellegrini, a párt elnöke. Szerinte ez egy olyan kormány lenne, amely nem kapott mandátumot a polgároktól. A Hlas képviselői nem bánják, hogy támogatták a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt. Pellegrini ugyanakkor nem érti az SaS hozzáállását. A kormány bukása után szerinte előrehozott választásokra van szükség, nem pedig a kormány „újraélesztésére”.

„Az SaS hozzáállását akarva sem lehet megérteni. Azt állították, hogy Eduard Heger csődöt mondott kormányfőként, és hogy ez távolról sem csak Igor Matovičról szól, mert Heger kormánya nem tudott segítséget nyújtani az embereknek. Most pedig ez hirtelen nem érvényes? Heger egyszercsak jó kormányfő lett, akinek újabb esélyt kellene kapnia?” – tette fel a kérdést Pellegrini, aki még nem látott olyan pártot, amely miután megbuktatta a kormányt, elkezdett az újraélesztésén dolgozni. „Csakis az emberek dönthetnek arról, hogy ki vezesse ki Szlovákiát ebből a marazmusból” – véli.

Pellegrini szerint a kormány szinte mindenben, amihez nyúlt, csődöt mondott. „Egyetlen dologgal foglalkozott egész évben, méghozzá a belső ellentétekkel, amelyek a kormány bukásában csúcsosodtak ki. Nem tudott segíteni az embereknek a hirtelen megemelkedett árakkal, képtelen volt harcolni az energiaválsággal, nem tudta visszaállítani a társadalom nyugalmát, bizalmát és összetartozásét” – véli a Hlas vezetője. Értékeli a villanyáramra vonatkozó ársapka bevezetését. „Ha mindezek után sikerrel járnak, örülni fogunk, hogy az embereknek ilyen nehéz időkben nem kell az energiafogyasztásért olyan magas árat fizetniük” – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?