Pellegrini nem hisz a jövőbeni koalíció stabilitásában

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer) leköszönő kormányfő nem gondolja, hogy a jövőbeni kormánykoalíció ki fogja tölteni a teljes megbízatási időszakot. Ezt a csütörtöki kormányülés előtt jelentette ki.

A jövőbeni koalíció leggyengébb pontja szerinte az OĽaNO frakciója lesz.

„Nézzék csak meg ezt a sokszínű társaságot, amelynek tagjai most látják egymást először. Vannak köztük művészek, sportolók, sporttermék-eladók, papok, a másik oldalon viszont kevés a jogász, kevés a közgazdász. Furcsa egy frakció ez”

– jegyezte meg a kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy a Smer készül-e szándékosan viszályt szítani a leendő koalíción belül, Pellegrini azt válaszolta, hogy erre nem lesz szükség. Emlékeztetett, hogy az OĽaNO frakciója sosem maradt egységes egy egész választási cikluson keresztül. Szerinte a mostani sem lesz kivétel.

„Egy ideig még kitart a lelkesedésük, de ők saját magukat is képesek szétverni” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?