Pellegrini: Nem félünk szuverén hangon megszólalni az EU-ban és a NATO-ban

pellegrini kp

Szlovákia szilárd része az Európai Uniónak és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, de soha nem fog félni szuverén hangon megszólalni ezekben a szervezetekben – mondta beiktatási beszédében Peter Pellegrini köztársasági elnök. Azt ígérte, egyesíti Szlovákiát, egy egységes és összetartó nemzet vízióját kínálja. Erős és gondoskodó állam megteremtésére akar törekedni.

„Egyesíteni fogom Szlovákiát, ahol különböző nemzetiségű, vallású, világnézetű, irányultságú és rasszhoz tartozó emberek élnek együtt. Keresni fogom a módját, hogy minden embernek megadhassam az összetartó közösség érzését, amely képes összefogni és hazáját egy jobb jövő felé mozdítani" – mondta Pellegrini.

Olyan egységes és összetartó nemzet vízióját szeretné felkínálni, amely képes összefogni egy közös célért, és kiállja az összehasonlítást a világ legsikeresebb országaival. Békés és méltóságteljes élet vízióját akarja felajánlani Szlovákia minden lakosa számára.

„Szlovákia nemzeti érdekei fontosabbak lesznek számomra, mint a hírességek tapsa, a sajtó általi ünneplés, vagy a világ vezetőinek dicsérete" – jelentette ki az államfő, és azt ígérte, számára  mindig a magabiztos és büszke Szlovákia, a nép, a nemzet és az állam lesz az első.

Pellegrini azon szeretne dolgozni, hogy minden szomszédunkkal – Csehországgal, Lengyelországgal, Ausztriával, Magyarországgal és Ukrajnával – egészséges viszonyt alakítson ki. „Segíteni akarunk Ukrajnának, hogy egy igazságos békének, és az azt követő újjáépítésnek örülhessen – jegyezte meg.

Pellegrini azt mondta, olyan erős és gondoskodó állam megteremtésére törekszik, ahol a születéstől a méltóságteljes öregkorig az ember van a középpontban. Az államnak – mondta – a társadalmi igazságosság elve alapján kell működnie, és segítenie kell mindenkinek, akinek erre szüksége van.

„Olyan politikára fogok törekedni, amelyben a kultúra, a tisztelet és a méltóság uralkodik” – jelentette ki, és hozzátette, nem akar olyan politikát, amelyben az a döntő, ki kiabál a leghangosabban, vagy ki sértegeti a legjobban politikai ellenfelet. Szerinte annak kell döntőnek lennie, ki képes az emberekért dolgozni és betartani az ígéreteit.

Szeretné felajánlani, hogy az elnöki palota olyan hely legyen, ahol megszülethet Szlovákia hosszú távú jövőképe, ahol egy asztalhoz ülhetnek a rivális politikai pártok és valódi szakértők, hogy az elkövetkező évtizedekre vonatkozó elképzelésekről beszéljenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?