Pellegrini felszólította az SaS-t, hogy a júniusi választást támogassa

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini parlamenti képviselő (frakció nélkül), a Hlas elnöke felszólította Richard Sulíkot és az SaS képviselőit, hogy a korábbi, június 24-i előre hozott választást támogassák. A parlamenti képviselők kedden 17 órakor szavaznak az előre hozott választás időpontjáról.

„Próbáltunk személyesen tárgyalni velük, ez végül nem sikerült, nem találkoztunk” – válaszolta Pellegrini a kérdésre, hogy beszélt-e Sulíkkal a választás időpontjáról. Hozzáfűzte, hogy a dátum csakis az SaS-en múlik, nem kell hozzá kerekasztalt összehívni. Emlékeztetett a Sme rodina kijelentésére is, hogy a mozgalom májusi, júniusi és szeptemberi dátumot is hajlandó támogatni, ha valamelyikhez meglesz a szükséges 90 szavazat.

Pellegrini továbbra is elutasítja a szeptemberi választást. Szerinte a későbbi dátummal a képviselők minél tovább meg akarják őrizni parlamenti helyüket, a pártok meg akarják kapni az előző választási eredményük alapján járó állami támogatást, továbbá az új politikai pártok kiépítésére használnák fel az időt, valamint bevonnák a bűnüldöző szerveket a politikai harcba. Pellegrini azt is hangsúlyozta, hogy a választás dátumát a lakosság érdekei alapján kell kijelölni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?