<p>A Ján Figeľ (KDH) parlamenti alelnök leváltására tett indítvány visszavonása legitim módja volt annak, hogy bizonyítsuk, a Smer-SD nem akar visszaélni a hatalommal – nyilatkozta Peter Pellegrini házelnök. </p>
Pellegrini: Előre tudtuk, mit teszünk Figeľ ügyében
Pozsony |
A kormánypárti politikus a TA3 hírtelevízió vitaműsorában tagadta, hogy pártja, a Smer-SD megijedt volna az ellenzéktől. Azt sem ismeri el, hogy a javaslat visszavonása a kormánypárt kaotikus eljárásáról tanúskodna. „Előre tudtuk, milyen lépést teszünk, és garantálhatom, hogy tudtam, mikor és milyen lépés következik” – jegyezte meg Pellegrini. A parlament elnöke teljesen legitimnek tartja a kormány részéről, hogy a leváltási javaslattal akart rámutatni a KDH-elnök Figeľnek azokra a hibáira, amelyeket az előző kormány közlekedésügyi minisztereként a Váhostav építőipari vállalat ügyében elkövetett. (A Smer szerint Figeľ idézte elő, hogy a Váhostav kedvezőtlen pénzügyi helyzetbe került, mert miniszterként előnytelen szerződések megkötésére kényszerítette a céget.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.