Pellegrini: Csak akkor szabadna vadászgépeket biztosítani Ukrajnának, ha ezt más NATO-tagállamok is megteszik

pellegrini k

Peter Pellegrini (Hlas) a Markíza vasárnapi vitaműsorában azt mondta, nem szeretné, ha a megbízott kormányfő „úttörő” lenne a vadászgépek Ukrajnának való szállításában, mivel szerinte ezzel veszélyeztetheti Szlovákia biztonságát.

Akárhogy is legyen, továbbra is tudunk segíteni, de a vadászgépek rendkívül kifinomult harci rendszerek, és a NATO-partnereinkkel együtt kell eljárnunk.A lengyel elnök és a német külügyminiszter is azt mondta, hogy az országok között koordinációra van szükség

– jelentette ki a Hlas elnöke.

Vitapartnere, Eduard Heger (OĽaNO) úgy reagált, mindezt nem lehet a NATO-val egyeztetni, mivel ezáltal a NATO-tagállamokat is belerángatnák a háborúba.

Minden támogatás az egyes országok önálló döntése. Mellettem ült a lett miniszterelnök, aki azt mondta Zelenszkijnek, hogy ha lennének vadászrepülőgépeink, azonnal biztosítanánk őket. A cseh miniszterelnök azt mondta, ürítsük ki a raktárakat, hogy segítsünk Ukrajnának

– tette hozzá Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?