Pellegrini aláírta az egynapos autópálya-matricák bevezetéséről szóló módosítást

Peter Pellegrini

A közlekedésügyi minisztérium augusztustól bevezeti az egynapos autópálya-matricát. Peter Pellegrini államfő aláírta az autópálya-matricákról szóló törvénymódosítást. Ugyanakkor megszüntetik a naptári évre szóló autópálya-matricákat. A közlekedésügyi tárca szerint ez értelmét veszti a meglévő 356 napos matrica mellett.

Az egynapos matrica bevezetése összhangban van az európai irányelvekkel. A módosítás célja, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítsanak a járművezetőknek a díjköteles útszakaszok használata során. A napos matrica a többihez hasonlóan kizárólag elektronikusan lesz elérhető. „Az új matrica augusztus 1-től lesz kapható 5,40 euróért” – pontosított a minisztérium.

A módosítás a matricavásárlás feltételeit is megváltoztatja. „A kijelölt útszakaszok használója által meghatározott nap az autópálya-matrica érvényességének első napja. Ha egynapos autópálya-matricáról van szó, akkor ez csak ezen az egyetlen napon érvényes. Ugyanakkor nem kell, hogy az érvényesség napja ugyanaz a nap legyen, amikor a matricát kifizették” – magyarázta a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?