Pellegrini: A Hlas ideológiailag közelebb áll a Smerhez, mint a Progresszív Szlovákiához

Robert Fico Peter Pellegrini

A Hlas ideológiailag közelebb áll a Smerhez, mint a Progresszív Szlovákiához (PS) – jelentette ki Peter Pellegrini, a párt elnöke a O päť minút 12 című vasárnapi műsorban. Michal Šimečka, a PS elnöke elmondta, pártja sem preferálná a Hlasszal való együttműködést.

Pellegrini szerint a Hlas a hozzá ideológiailag közel álló pártokkal tudja elképzelni a választás utáni együttműködést. Šimečka e tekintetben az átláthatóságot tartja a legfontosabbnak. „Régóta mondogatjuk, hogy készek vagyunk tárgyalni a parlamentben minden olyan politikai párttal, amely demokratikus, Európa-párti és tiszteletben tartja a jogállamiságot” – hangsúlyozta Šimečka.

Pellegrini szerint Zuzana Čaputová államfőnek magyarázatot kéne adnia azokkal az aggályokkal összefüggésben, amely kapcsán a Smer vádemelési indítványt nyújtana be ellene. Šimečka a Smer kijelentéseit a választási kampányuk folytatásaként, valamint az elnök asszony és a PS elleni támadásként fogja fel. 

„Ha a Hlas nemcsak a parlamentben kap helyet, de lehetősége lesz a kormány működésébe is beleszólni, minden koalíciós partnert arra biztatunk, hogy az emberek valós problémáival foglalkozzon, és ne az elnök asszonnyal, aki néhány hónap múlva örökre kilép a szlovák politikából” – jelentette ki Pellegrini.

Az illegális migráció kérdését illetően Pellegrini elmondta, a kormány csúfos kudarcot vallott, szerinte több katona és rendőr bevetésére, valamint elegendő pénzügyi és technikai erőforrás biztosítására, a határátkelőhelyek rendszer ellenőrzésére van szükség. Šimečka szerint ők is készen állnak a határok lezárására, de erre utolsó lehetőségként tekintenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?