Peter Pellegrini
Pellegrini: A fenntartható fejlődés és a béke nem létezhetnek egymás nélkül
Béke nélkül nem létezhet fenntartható fejlődés, és a béke sem létezhet fenntartható fejlődés nélkül. Szlovákia támogatja az értelmes és komplex párbeszédet az egyes államok és más partnerek között úgy nemzeti, mint regionális és nemzetközi szinten. Mindezt Peter Pellegrini (Smer-SD) szlovák kormányfő jelentette ki pénteken a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Pellegrini mellett a fórum fő programjának részeként felszólalt Vlagyimir Putyin orosz államfő, Hszi Csin-ping kínai elnök, Rumen Radev bolgár elnök, Nikol Pasinján örmény kormányfő és António Guterres ENSZ-főtitkár is. Rajtuk kívül további államfők és miniszterelnökök, nemzetközi vállalatok és bankok képviselői, valamint független szakértők is részt vesznek a rendezvényen.
Az idei fórum fő témája a fenntartható fejlődés, ezen belül pedig a négy kulcsterület a globális gazdaság, a nemzeti fejlesztési célok teljesítése az orosz gazdaságban, a technológia és "az emberek az első helyen" téma.
A szlovák kormányfő felszólalásában az Agenda 2030 elfogadását, amely a fenntartható fejlődés 17 célkitűzését tartalmazza, figyelemreméltó sikernek nevezte. Úgy véli, a dokumentum, amely figyelembe veszi a negyedik ipari forradalmat, a klímaváltozást és a biztonsági fenyegetéseket is, világos víziót és egyértelmű kritériumokat fogalmaz meg. „Soha korábban nem született egy univerzális stratégia a gazdasági, szociális és környezetvédelmi politika összehangolására. Ez az Agenda 2030. Arra van szükségünk, hogy mindenki bekapcsolódjon. A fenntartható fejlődés a jövő generációi felé vállalt kötelességünk” – szögezte le Pellegrini a gazdasági fórumon.
Az Agenda 2030 felszólítja a fejlett és a fejlődő országokat, valamint az átlagembereket is, hogy csatlakozzanak, és együtt teljesítsék a dokumentumba foglalt 17 célkitűzést, melyek között szerepel a szegénység felszámolása, valamint az egyenlőtlenség és a klímaváltozás elleni küzdelem is. Szlovákiában a dokumentum végrehajtási koordinátora a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes hivatala. Nemzetközi szinten ezt a feladatot a Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma látja el.
Pellegrini szerint egyre fogy az idő, és ezért bizonyos célok teljesítése veszélybe kerülhet. Hozzátette: a két legfőbb probléma a finanszírozás és a kommunikáció.
Pellegrini elmondása szerint globálisan évente 5-7 billió dollárt kell invesztálni a fenntartható fejlődésbe, ami a globális GDP 7-10 százalékát teszi ki. A GDP 60 százaléka ugyanakkor a magánszektorból származik. „Beszéljünk arról, hogyan lehet racionális módon összekapcsolni az állami és a privát forrásokat. A jó hír az, hogy több cég is hajlandó segíteni. A rossz hír viszont az, hogy csak 17 százalékuk mutatott be olyan ténylegesen releváns terveket vagy intézkedéseket, amelyek konkrét formát adnak a támogatási szándéknak. Szóval ezen a területen jobban kell igyekeznünk” – hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök. Egyszersmind rámutatott, hogy Szlovákia már megtette a legfontosabb lépéseket, hogy az Agenda 2030-at belefoglalják a hosszú távú nemzeti fejlesztési keretbe.
Pellegrini a beszédében rámutatott: 2019 májusában Szlovákia elnökölt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minisztertanácsának ülésén. Az egyik célkitűzés az új, digitális érában rejlő potenciál kiaknázása volt. „Az OECD minisztertanácsa előtt elmondott beszédemben azt javasoltam, hogy a digitális humanizmus legyen a 21. század meghatározó filozófiai irányzata. A humanizmus mint olyan az emberi lényekre helyezi a hangsúlyt. A digitális humanizmus azt jelenti, hogy az ember a digitális transzformáció korszakában is a figyelem középpontjában marad, illetve hogy a digitalizálásnak teljes egészében és komplex módon az emberek életminőségének javítását, valamint a bolygónk megőrzését kell szolgálnia” – fejtette ki. Hozzátette: Szlovákiának ipari országként meg kell birkóznia a digitalizálódó világban történő termelés jelentette kihívásokkal is.
A szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum, melyet „keleti Davosnak” is neveznek, 1997 óta létezik. 2006 óta az orosz elnök védnöksége alatt rendezik meg. Tavaly 143 ország több mint 17 000 képviselője vett részt rajta, a fő külföldi fellépő Emmanuel Macron francia elnök volt.
Peter Pellegrini kormányfő még pénteken visszatér Szlovákiába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.