Példátlan környezetszennyezés a Kis-Dunán

Július 30-án körülbelül 150 köbméter fáradtolaj-oldószer keverék került a folyóba a dorogi hulladékégető telepén működő Onyx Magyarország Kft. egyik ezer köbméteres, sérülés következtében megrepedt tartályából.

A táti Kis-Duna ágon, a Kenyérmezei-patak torkolatától mintegy háromszáz méteres szakaszon folyik a kárelhárítás, melyet a győri Észak-dunántúli Vízügyi igazgatóság kárfelszámolási egysége végez. Nagy Gyula parancsnok és emberei a pénteki riasztás után rövid időn belül a helyszínre érkeztek, majd két, úgynevezett Sanol-hurkával és merülő fallal állították meg a szennyezés továbbterjedését. Ezt követően a korszerű technológiával kezdték meg az olajszármazékok eltávolítását a Dunából. A sárgás, környezetbarát habszivacs őrlemény – a korábbi tapasztalatok szerint – a szennyező anyag 80 százalékát képes magába szívni, melyet a vízből kiemelve visszaszállítanak a dorogi hulladékégetőbe újabb megsemmisítésre. A folyó felszínén elterülő káros anyagok elszállítása e hét elején lezárult. Maurer László, a megyei horgászegyesületek szövetségének képviselője elmondása szerint kedden éjfélig tilos volt horgászni a kenyérmezei patak és a szénrakodó közötti szakaszon. Szuhi Attila, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa a történtekről elmondta lapunknak, hogy egy pénteki lakossági bejelentés alapján érkeztek ki a helyszínre. A helybéliek megmutatták a szennyezést, majd az olajfolt nyomát követve jutottak el a dorogi hulladékégetőhöz. Mintát vettek a feltételezett olajszármazékból, dokumentáló fényképeket készítettek, majd értesítették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, akik már tudtak a környezeti ártalom tényéről és megtették a szükséges intézkedéseket.

Lágler Katalin, az Onyx Kft. ügyvezető igazgatójának korábbi nyilatkozata szerint a szennyezést okozó tartályt kiürítették. Az égetésre váró anyag fáradt olaj és oldószer keverékéből állt, de az emulzió tartalmazott etanolt és metanolt is.

Lágler Katalin az Új Szó megkeresésére elmondta, hogy a tartályon keletkezett sérülés eredete még nem tisztázott, erre a belső műszaki vizsgálatok után derülhet fény. A tartály üzemeltetéséhez szükséges engedélyek rendelkezésükre állnak, a teljes kiürítés és a tartályba való bejutás után tudnak konkrétumokkal szolgálni. Az igazgató asszony megerősítette, hogy a szennyezés a Duna fő ágába nem jutott ki, s a szennyező anyag kiemelése kedden befejeződött. A Sanol-hurkákat további esetleges káros anyagok felfogására még egy napig a helyszínen hagyják. Lágler Katalin szerint a balesetet egyszerre okozta műszaki hiba és emberi mulasztás, személyes véleménye szerint nincsenek veszélyben a környező ivóvíz kutak.

Az igazgató asszony továbbá hozzátette, hogy a biztonsági előírások betartása mellett bekövetkezett károkozás helyreállítása érdekében mind anyagilag, mind tevőlegesen is mindent megtesznek.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség hétfőn feljelentést tett a dorogi hulladékégető üzemeltetője ellen, mert a vízminták és laboratóriumi vizsgálatok magas toxikológiai koncentrációt mutattak ki, mely veszélyt jelent a közeli ivóvízbázis kútjaira is.

Többen értetlenül állnak a kérdések előtt, hogy a jelenleg éves karbantartás miatt nem üzemelő égetőmű hordója milyen sérülés következtében repedhetett meg, s vajon miért helyezik el az ilyen tárolókat az esővíz elvezető csatorna közelében, mely a csapadékot a természetes vizekbe vezeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?