Pályázaton fogják kiválasztani a halottvizsgálókat

drucker
Pozsony |

Elsősorban önkéntes orvosokkal oldaná meg Tomáš Drucker egészségügyi miniszter a halottvizsgálatot. Csak végszükség esetén írják elő a kötelező szolgálatot.

Januártól változott a halottvizsgálat ellátását szabályozó törvény. Június végéig ugyan a korábbi rendszerhez hasonló átmeneti állapot van érvényben, júliustól viszont már az addig lebonyolított pályázaton kiválasztott szolgáltatók látják el a halottvizsgálatot. Annyi azonban változott, hogy a halottvizsgálatot felügyelő Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (UDZS) szakorvosokat is kirendelhet halottvizsgálatra, ha nincs elég önként jelentkező orvos. A változást elsősorban az általános orvosok kérték, akik nem akarták egyedül vállalni ezt a feladatot.

Az utóbbi hetekben egyes régiókban, például Nagyszombat megyében, elfogytak az önkéntesek. „Igyekszünk önkéntesekkel megoldani a halottvizsgálatot, de az utóbbi hetekben egyes orvosi szervezetek azért kampányolnak, hogy a már bejelentkezett orvosok is visszavonják a jelentkezésüket – magyarázta a helyzetet Drucker. – 13 évig így működött a rendszer, most segíteni akarunk az orvosoknak, de egyesek ezzel visszaélnek, azt akarják elérni, hogy szakorvosoknak is írják elő a halottvizsgálatot.”

Kapcsolódó cikkünk

A minisztert támogatja a legtöbb nagy orvosi szervezet, az orvosi kamara és a Magánorvosok Szövetsége (ASL) is. „Az új rendszerrel professzionalizálódik a halottvizsgálat” – állítja Marián Šóth, az ASL elnöke. Június végéig az UDZS-nek ki kell választania azokat a szervezeteket, amelyek megyénként megszervezik a halottvizsgálatot. Ennek eredménye lesz, hogy nem a körzeti orvosnak kell majd otthagynia a rendelést, ha meghalt valaki a körzetében, hanem a pályázaton kiválasztott szervezet küld orvost a halotthoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?