Őszig elkészül a tartalékos haderő koncepciója

Pozsony |

<p>2013 őszére elkészülhet a tartalékos haderőről szóló koncepció &ndash; véli Martin Glváč védelmi miniszter. Ennek nyomán kezdik meg az önkéntes tartalékosi hálózat kiépítését.&nbsp;</p>

 

„Az ideális állapot az lenne, ha annyi tartalékosunk volna, amekkora a tényleges fegyveres szolgálatot teljesítő katonák létszáma a hadseregben” – mondta a tárcavezető. Glváč folyamatosan tárgyalna más minisztériumok vezetőivel, milyen egyéb juttatásokkal tudnák vonzóvá tenni a tartalékosi szolgálatot. Eddig Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszterrel egyeztetett.  A tartalékosok a lakosság 18-30 éves korosztályából kerülnének ki. Az ő egészségi állapotukról nincs áttekintés, mivel nincsenek sorozások. „Abszolút nem tudjuk, milyen a fiatalok felkészültsége” – figyelmeztetett a miniszter. Akik önkéntesnek jelentkezne, azokra néhány hetes alapképzés várna, mely a nyári hónapokban valósulna meg, mert elsősorban a diákokra számítanak. A miniszter azt szeretné, ha a katonai alapképzésben részesült személyek előnyt élveznének a rendvédelmi szervekbe való felvételinél. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?