Pozsony. Nincs szétforgácsolódva az ellenzék – állítja Robert Fico, a Smer elnöke annak ellenére, hogy a HZDS nem támogatja a szociális miniszter leváltását.
Összeveszett a Smer és a HZDS
Fico nem akart a HZDS esetleges szakadásáról találgatni, s arról sem óhajtott spekulálni, létezik-e megállapodás a HZDS és az SDKÚ között. „Erről a sajtó már mindent megírt. Annyit jegyeznék meg: szerintem nem pártok közötti együttműködésről van szó, hanem csak Mečiar és Dzurinda kötött egyezséget, és megpróbálják rávenni parlamenti frakciójukat, hogy ehhez tartsák magukat” – nyilatkozta Fico.
A számvevőszék új elnökének megválasztása után szintén felmerült: a HZDS és az SDKÚ titkos egyezséget kötött, ugyanis Ján Jasovskýra, a mozgalom képviselőjére több kormánypárti honatya is voksolt. Mivel titkos szavazás volt, a képviselők egymásra mutogattak.
A HZDS tegnap sajtóközleményt adott ki, melyben elhatárolja magát a párttal kapcsolatos pletykáktól, melyek állítólag titkosszolgálati információkból táplálkoznak. A mozgalom tudni véli, hogy a Pravda napilap nem először kapott ilyen jellegű értesüléseket, s majd az idő megmutatja, ki áll a háttérben. (sza, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.