Összefogni Kotleba ellen

Pozsony |

<p>Memorandum aláírásával szeretné elérni Stanislav Mičev besztercebányai megyeelnökjelölt, hogy Marian Kotleba ne tudja megismételni négy évvel ezelőtti győzelmét Besztercebánya megyében. Egyelőre kicsi az érdeklődés iránta.</p>

Ma szeretné nyilvánosan aláírni Stanislav Mičev megyeelnökjelölt, a besztercebányai SzNF Múzeumának igazgatója azt a memorandumot, amiben a demokratikus jelöltek köteleznék magukat, hogy az őszi választások előtt a legmagasabb támogatottsággal bíró jelölt javára visszalépnek. Összesen hat másik jelöltnek ajánlotta fel ezt a lehetőséget, a memorandum szövegtervezetét hétfőn küldte el a jölteknek: Martin Juhaniaknak, Igor Kašpernek, Martin Klusnak (SaS–OĽaNO), Ján Lunternek, Ivan Saktornak és Milan Urbáninak (SMS). „Hivatalos visszajelzés egyik jelölttől sem érkezett, bízunk benne, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget” – mondta lapunknak Jana Orlická, Mičev kampányfőnöke. Elsősorban Klus aláírására számítanak.

A memorandum aláírásával a jelöltek arra is köteleznék magukat, hogy tisztességes kampányt folytatnak, nem élnek a politikai marketing olyan eszközeivel, amelyek ártanának más jelölteknek, és semmilyen módon nem működnek együtt Marian Kotlebával és pártjával, az ĽSNS-vel. A memorandum visszalépésre vonatkozó része alapján kijelentik, hogy augusztus 31-ig nyílt, egyéni kampányt folytatnak, majd szeptember 9-ig az egyes jelöltek támogatottsága alapján eldöntik, hogy melyik jelöltnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, és az ő javára visszalépnek. „A memorandum nem szerződés, nem lehetne kikényszeríteni a betartását, de egy erős jelzés lenne a választóknak, hogy a demokratikus jelöltek készek együttműködni Kotleba ellen” – magyarázta Orlická.

Besztercebánya megyében a nagyobb pártok közül egyelőre csak az SaS–OĽaNO szövetség nevezte meg megyeelnökjelöltjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?