A Fidesz "összebékíti" az ellenzéket. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (középen) a Jobbik tüntetésén.
Összefogást hirdetett Vona a Fidesz ellen
Pénteken furcsa tüntetés zajlott a Fidesz székházánál. A fáklyás demonstrációt a Jobbik hívta össze, hogy tiltakozzon az Állami Számvevőszék tiltott pártfinanszírozás miatt rájuk kiszabott, csaknem 700 millió forintos büntetése miatt. A tüntetésen azonban a magyar demokratikus ellenzék feltörekvő pártjai is megjelentek.
A tüntetés azonban – annak ellenére, hogy a magyar ellenzék számára szimbolikusnak szánt üzenetet hordozott – egyáltalán nem nevezhető kirobbanó sikernek. Miközben a CEU vagy a civilek mellett idén tízezrek álltak ki, addig péntek este a Fidesz székháza elé mindössze körülbelül kétezren jöttek el. Javarészt Jobbik-szimpatizánsok, de feltűnt köztük Juhász Péter, az Együtt arca, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke – akik azért hangoztatták, nem a Jobbik mellett tüntetnek, hanem az ellen, hogy a Fidesz az államapparátuson keresztül lehetetleníti el az ellenzéket.
Gyenge részvétel
A tüntetés kudarcot vallott, ahhoz képest, mekkora bajba került a Jobbik – vélekedik Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Szerinte az ember inkább arra számított volna, hogy a párttagság nagy része kimegy tüntetni a párt létéért, ez azonban részben az időpont és az időjárás miatt is megbicsaklott. Véleménye szerint azonban több oka is van a kudarcnak. A Jobbik belső szervezeti ereje, lelkesedése ugyanis szerinte csökkent az elmúlt időben. „A tüntetés ahelyett, hogy megmutatta volna a Jobbik erejét, inkább a belső gyengeségére világított rá. Amikor egy párt demonstrációt szervez, megmutatja, milyen állapotban van. A Jobbik pedig belül nincs túl jó állapotban, megviselte a néppártosodással kapcsolatos belső vita” – mondta lapunknak az elemző.
Feloldott karantén
A másik tanulság azonban az – és a Fidesz számára figyelmeztetés lehet –, hogy a Jobbik kicsit kilépett a belpolitikai karanténból, amely eddig övezte, ezzel pedig elérte a radikálisok néppártosodásának egyfajta minimálcélját. 2012-ben a balliberális körök egy időre teljes bojkottot hirdettek a párt ellen, még vitázni sem ültek le velük. Ehhez képest most kint volt több momentumos és LMP-s politikus is.
Miért büntették meg a Jobbikot?
December elején derült ki, hogy az Állami Számvevőszék 331,5 millió forintra büntetné a radikális jobboldali pártot, további 331,5 millióval pedig csökkentenék a párt állami támogatását tiltott pártfinanszírozás miatt. Az ÁSZ szerint a Jobbik mélyen a piaci ár alatt hirdetett Simicska Lajos, a Fidesszel néhány éve háborúban álló oligarcha reklámcégeinek felületein. Ez az összesen 663 millió forint nagyjából a Jobbik másfél éves állami támogatásával egyenlő, így elképzelhető, hogy a választások előtt be kell dobniuk a törülközőt. A független sajtó és elemzők szerint egyértelmű, hogy a Fidesz áll a háttérben, az államhatalmat fordítja ellenzéke ellen. (fm, MNO)
Egymás „szaga”
Az elemző szerint ez keresztbe tesz a Fidesz azon szándékának, hogy Orbánéknak jobbra is, és balra is legyen ellenzéke.
A tüntetés megnyitotta azt a lehetőséget, hogy megtanulják elviselni egymás »szagát« a megosztott ellenzéki pártok
– jegyezte meg Nagy Attila Tibor.
A visszafogott tüntetés épp erre mutatott rá, hiszen üzenete a liberális demokrácia és a jogállam felmagasztalása volt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke az együttműködés üzenetét hangsúlyozta, és szavait mintha nem feltétlenül a megjelenteknek, hanem a távol maradóknak címezte volna – megbékélésről, kiegyezésről beszélt, és hogy a szabadságvágy mindenkit összeköt Orbánnal szemben.
Aki hiányzott
Nagy Attila Tibor szerint az összefogás szempontjából gondot jelent, hogy a tüntetésre nem ment el óriási tömeg, csak pár ezer ember volt ott pénteken. Így ugyanis a távol maradó erősebb baloldali pártok, az MSZP és a DK nem érzik azt a társadalmi nyomást, mely a Jobbik melletti kiállás felé kényszerítené őket. A baloldali pártok ugyanis alapvetően ellenérdekeltek abban, hogy szalonképessé tegyék a baloldali szavazókra rástartoló Vonáékat. „A tüntetés kis létszáma miatt az MSZP és a DK úgy érezheti, minden maradhat a régiben a Jobbikkal kapcsolatban” – tette hozzá Nagy.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.