Orvosok – nincs több sztrájk

Pozsony |

<p>Júliustól sztrájk esetén is berendelheti a kormány az orvosokat, az ápolókat a kórházakba, ehhez csak válsághelyzetet kell hirdetnie. Ha nem tesznek eleget a felszólításnak, kibúvót keresnek, akár öt év börtönre is ítélhetik őket.</p>

 

A parlament tegnap elfogadta a büntetőtörvénykönyv módosítását, amely akár 2 év büntetéssel sújthatja az orvosokat, ha megtagadják a munkát válsághelyzet esetén, ha pedig eközben valamelyik beteg súlyos egészségkárosodást szenved, 5 évet is kaphatnak. Ezen felül akár 10 évre elveszíthetik munkájukat, mivel kihúzhatják őket az orvosi nyilvántartásból. „Valocký, az orvosok szégyene”A módosítást kollégájuk, Jozef Valocký, a Smer parlamenti képviselője, a nyitrai egyetemi kórház orvos igazgatója terjesztette be. Tomáš Borec igazságügyi miniszter szerint szükség van a súlyos szankciókra, hogy minden körülmények között biztosítani tudják a gyógykezelés folyamatosságát. Az egészségügyi dolgozók szerint a kormány csak meg akarja őket félemlíteni. „Térdre akarnak bennünket kényszeríteni – jelentette ki Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke. – Valocký ezzel diszkvalifikálta magát, és az orvosi kar szégyenévé vált.” Az ellenzék elutasította a törvénymódosítást. „Valamilyen szabályozásra szükség van válsághelyzet idejére, de nem ilyenre” – jelentette ki Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője. Radoslav Procházka szerint az ügy legnagyobb vesztesei az ápolók, akik a kórházi orvosokkal ellentétben nem sztrájkoltak, így nem is kaptak béremelést, és már nem is sztrájkolhatnak. Enyhébb büntetés a drogosoknakA büntetőtörvénykönyv tegnap elfogadott módosítása enyhíti a drogfogyasztókra kiszabható büntetéseket is. Az eddigi négy évről háromra csökken a kiszabható börtönbüntetés alsó határa azok esetében, akiknél a rendőrök 10 adagnál nagyobb mennyiségű szert találnak. Ha a bíró 3 évre ítéli az elkövetőt, akkor mérlegelheti a felfüggesztett ítéletet, az elítélt felügyelet alá helyezése mellett. A jogszabálynak ezt a részét a kormányoldal mellett az SaS politikusai is támogatták, mivel ez szerintük a fogyasztóknak, nem a drogdílereknek kedvez. A korábbi jogszabály szerint ugyanis a bírónak nem volt mérlegelési lehetősége, és ha a fogyasztónál talált szer mennyisége csak egy kicsivel is nagyobb volt 10 adagnál, kénytelen volt legalább 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítélni. A Népi Platform pártjai és Daniel Lipšic azonban úgy véli, hogy ez a változás a drogdílereket segíti majd. (lpj, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?