Orbán Viktor ismét hangnemet váltott

Orbán Viktor

Amikor rezgett a léc a Fidesz európai néppárti tagságát illetően, Orbán Viktor nem csak gesztusokat tett az Európai Unió és az EPP felé, de mérsékeltebb retorikára is váltott. Mára ez a jelek szerint elmúlt.

A korábbi – a jelek szerint átmeneti – időszak mérsékeltebb hangneme után ismét durva támadást indított az EU és az Európai Néppárt (EPP) ellen a magyar kormányfő. „Az EPP egy példátlanul bátor vállalkozás: egy olyan pártcsalád, amely az egészen liberális baloldali pártoktól a »magunkfajta« keresztény-konzervatív jobboldali pártokig terjed” – mondta Orbán Viktor még közvetlenül azután, hogy eldőlt: az Európai Néppárt politikai gyűlése nem zárja ki a Fideszt. Bár a kizárást 13 tagpárt javasolta, „csak” határozatlan időre függesztették fel a magyar kormánypárt tagságát, mégpedig a Fidesszel közösen, amelyik ezt „önként vállalta”.

Orbán Viktor hozzáállását az utolsó pillanatokban kétségtelenül a békítés szándéka jellemezte. Ez maradt megszólalásának tónusa a politikai gyűlést követően is. „Mi szeretnénk, hogy az Európai Néppárt maradjon továbbra is a legerősebb pártja az európai politikának, úgy, hogy abban mi, a keresztény-konzervatív értékeket képviselő párt is jelen vagyunk” – mondta a sajtótájékoztatón Orbán Viktor. Hangsúlyozta, hogy „az Európai Néppárt ma jó döntést hozott, mert megőrizte az egységet”.

„Szerencsétlen sorsú”

Ehhez képest a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a múlt héten – a magazin egyébként hagyományosan a populista, szélsőjobboldali hangok fóruma – már arról beszélt: az EPP ma nem az az erős párt, mint ami Helmut Kohl idején volt, hanem „szerencsétlen sorsúvá vált”, elveszítette a szuverenitását, és baloldalról diktálnak neki, sőt együttműködni akar a baloldallal. A műsorban Orbán egyenesen már egy „lepacsizott bevándorláspárti nagykoalícióról” beszélt a Néppárton belül, amit a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel kötöttek. Ezzel mintegy azt sugallva, hogy már eldőlt a Néppárt jövője és ebben a Fidesznek már nincs helye.

Ugyanilyen kommunikációs fordulatot hozott Orbán véleménye magával az Európai Unióval kapcsolatban is. Míg korábban bocsánatot kért a Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt gyalázó plakátok miatt, és ezeket el is távolították a közterületekről, a Néppárt gyűlésén pedig azt mondta, „Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar”, a Vasárnapi Újságban már úgy bagatellizálta a helyzetet, hogy „kicsit dühösek ránk Brüsszelben” az uniós migrációs tervekről szóló kormányzati tájékoztató kampány miatt, mert „lelepleztük, mire készül Brüsszel”.

Változó széljárás

A miniszterelnök a hétvégi budapesti migrációs konferencián még arról beszélt, „sem Magyarország, sem a politikai vezetői – ideértve engem is – nem akarnak semmilyen vezető szerepet játszani Európában”, a Vasárnapi Újságban már azt mondta, „meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle »ilyen civil szervezetek« irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában”.

Orbán „menekülőútja”

A héten egyébként az MSZP meghívására Budapesten járt Katarina Barley szociáldemokrata német igazságügyi miniszter, aki a Népszavának adott interjújában azt mondta, „bizarr eljárásban” egy „képlékeny kompromisszumra” futotta csak a Néppárt vezetői részéről az Orbán Viktor elleni eljárásban, így nem is nagyon lehet csodálkozni, hogy Orbán Viktor kommunikációja gyorsan megváltozott és a visszafogottság utána ismét támadásba ment át. „Klasszikus menekülőútja a tagállami vezetőknek az, hogy ami rossz az országukban, az Brüsszel hibája. A média feladata is megmutatni azt, kié a valódi felelősség és kié az eredmény” – mondta a német politikus. A Fidesz április 5-én mutatja be EP-programját és kampányát, a jelek szerint ismét jelentős „bizottságozásra” és sorosozásra számíthatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?