Orbán: soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Szlovákiával, mint most

orbán heger

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot.

A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében "egy hangszeren játszik", a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

Heger: fontosak az innovatív és kölcsönös projektek

A térségbeli innovatív és kölcsönös fejlesztések fontosságára hívta fel a figyelmet a szlovák miniszterelnök a magyar vendéglátójával közösen megtartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell - mondta Eduard Heger, akit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita kolostorban fogadott.

A szlovák kormányfő kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket.

Eduard Heger fontos szomszédnak nevezte Magyarországot. Azt mondta, hogy országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni.

Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban - fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?