Orbán karácsonyi osztogatása

Orbán karácsonyi osztogatása
Budapest/Pozsony |

A magyar kormány rendkívüli mértékű év végi osztogatásba kezdett. Több mint 10 millió eurót kapnak szlovákiai intézmények is, köztük a dunaszerdahelyi DAC Akadémia és a komáromi KFC futballklub is. A református egyház pedig több mint 5 millió euró magyar közpénzből építhet majd szlovákiai óvodákat.

 

Rendhagyó módon december 23-án, vasárnap jelent meg a Magyar Közlöny, amely Orbán Viktor kormányának döntéseit tartalmazza. A magyar kabinet 150 kisebb-nagyobb fejlesztési célra összesen több mint 72 milliárd forintnyi (223 975 242 euró) támogatást osztott ki. A tétel nagyságát jól szemlélteti, hogy ez a magyar GDP 0,2 százalékának megfelelő összeg. A hatalmas mennyiségű pénzt az év végi költségvetési maradványból különítették el.

Megint a foci

A támogatásból jelentős összeget utaltak Szlovákiába is. A komáromi futballklub, a második ligás KFC 300 millió forintot (933 230 euró) kapott a szervezet működésének és fejlesztésének támogatására. A klub alelnöke, Szüllő Béla állítja, lapunktól értesült a döntésről. Arról, hogy pontosan mire költik ezt a közel egymillió eurót, január elején ígért felvilágosítást. Az alelnök elmondta, korábban a komáromi labdarúgó-akadémia működésére és fejlesztésére kértek pénzt a magyar kormánytól.
A Szlovákiába érkező magyar kormánytámogatások másik kedvezményezettje a dunaszerdahelyi DAC labdarúgó-akadémiája, amely a szervezet működésének és fejlesztésének támogatására kapott 1,35 milliárd forintot (4 199 535 euró).
Megkerestük Végh Tibort, a DAC elnökét és Németh Krisztiánt, a MOL Akadémia sportigazgatóját is, hogy megkérdezzük, mire költik majd a pénzt. Mindketten a klub tulajdonosához, Világi Oszkár Slovnaft-igazgatóhoz irányítottak minket, aki megkeresésünkre lapzártáig nem válaszolt.

Támogatott óvodák

A most kiosztott, Szlovákiába irányuló támogatások közül a legnagyobb összeget a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kapta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának támogatására. Az egyház a magyar kormánytól több mint 1,64 milliárd forintot (5 114 396 euró) kapott. Fazekas László, a szlovákiai egyház püspöke elmondta, hogy a pénzből két rimaszombati járásbeli településen, Rimapálfalán és Feleden építenek majd új óvodát. Hozzávetőlegesen öt további községben pedig az egyház átvenné az óvoda fenntartását. Ezeken a településeken vagy felújítanák az óvodáknak most otthont adó ingatlanokat, vagy újakat építenének. Fazekas elmondása szerint az egyház így a korábbi óvodafejlesztésekkel együtt 21 óvoda és 4 bölcsőde fenntartója lesz. A püspök hozzátette, ezeknek az óvodáknak a berendezését is magyar kormánytámogatásból finanszírozzák. Bár nem közvetlenül szlovákiai magyar intézmény, mégis jelentős tevékenységet fejt ki a régióban a Rákóczi Szövetség, amely a mostani körben 762 millió forintot (2 370 404 euró) kapott ingatlanvásárlásra.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?