OECD: ezek Szlovákia legnagyobb problémái

Cormann
Pozsony |

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai Szlovákiában az alacsony képesítésű dolgozókat sújtják a legnagyobb mértékben, a kormánynak épp ezért elsősorban őket kellene támogatnia az átképzési programok hatékonyabb finanszírozásával – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb országértékeléséből, amelyet csütörtökön személyesen az OECD főtitkára, Mathias Cormann mutatott be Pozsonyban Eduard Heger kormányfőnek.

Az OECD – amelynek a fő célja az, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában – legújabb felmérésében arra is figyelmeztetett, hogy a lakosság átoltottsága szempontjából Szlovákia nagyjából 25 százalékponttal marad el az uniós átlagtól, ami alaposan megbosszulhatja magát. „Ha még nem oltatták be magukat, tegyék ezt meg a maguk, a családjuk, az ismerőseik és az országuk érdekében” – figyelmeztet Cormann. Az OECD főtitkára azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia számára az elkövetkező években egyre nagyobb kihívást jelent majd a lakosság elöregedése. „Számításaink szerint a lakosság létszáma harminc éven belül az ötödével csökken, miközben a 65 éven felüliek aránya megduplázódik. Reformok, elsősorban átfogó nyugdíjreform nélkül ezt képtelen lesz kezelni az ország” – állítja Cormann. Szerinte a Heger-kabinetnek azt sem szabadna figyelmen kívül hagynia, hogy a munkára rakódó adóterhek Szlovákiában rendkívül magasak, ami az alacsony keresetűeket sújtja a legnagyobb mértékben. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?